Svédországba szerződhet a Fehérvár magyar középpályása – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
2025.02.11. 20:03
Csongvai Áron az AIK Stockholmhoz szerződhet (Fotó: Török Attila)
A svéd Expressen értesülései szerint a helyi élvonalbeli AIK Stockholm három évre szóló szerződést köthet a labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár FC magyar középpályásával, Csongvai Áronnal.

A Vasas és az Újpest utánpótlásában nevelkedett magyar U21-es válogatott középpályás 2023-ban igazolt Fehérvárra, ahol hamar meghatározó játékossá vált, ám svéd sajtóértesülések szerint hamarosan búcsút int a székesfehérváriaknak.

Az AIK Stockholm sportigazgatója, Thomas Berntsen az Expressennek beszélt arról, hogy a holland Groningen norvég támadó középpályása, Johan Hove a héten orvosi vizsgálatokon vesz részt a svéd fővárosban, ám hamarosan Magyarországról is új középpályás érkezhet a csapatba.

Berntsen a svéd lapnak elárulta, hogy az AIK már véglegesítette Csongvai Áron szerződését, aki hamarosan Stockholmba repül, ahol három évre szóló szerződést ír alá, s a következő napokban mutathatják be.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Ivan Saponjics (szerb, klub nélküli, legutóbb Slovan – Szlovákia), Kristian Sekularac (svájci, Fulham – Anglia)
Kölcsönbe érkezők: Alekszandre Kalandadze (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Kemenes Botond (VSC 2015 Veszprém)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Nejc Gradisar (szlovén, Al-Ahli SC – Egyiptom), Daniel Kivinda (ukrán, szabadon igazolható), Kasper Larsen (dán, szabadon igazolható), Veszelinov Dániel (Szeged-Csanád GA, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nikola Szerafimov (északmacedón, Al-Dzsazira – Arab Emírségek), Csongvai Áron (AIK Stockholm – Svédország)

 

Legfrissebb hírek

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
12 órája

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
15 órája

Bódog Tamás: Nem szégyen kikapni Újpesten, de nem jó érzés

Labdarúgó NB I
15 órája

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53