MTK: 15 hónappal súlyos sérülése után újra alapember lehet a magyar bajnok védő

N-P. T.N-P. T.
2025.01.25. 18:22
null
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK 3–0-ra győzött a tavaszi szezon előtti utolsó felkészülési mérkőzésén az NB II-es Tatabánya ellen. A találkozó után az NSO Tv stábja azzal a Bobál Dáviddal beszélgetett, aki 15 hónappal Achilles-ín-szakadása után úgy tűnik, ismét alapember lehet a fővárosi csapatban.

Bobál Dávidtól azt kérdeztük, hogy érezte magát a pályán.

„Köszönöm szépen, jól. Sok edzőmeccset játszottunk már Törökországban is, próbálunk tényleg jó formába kerülni. Remélem, hogy ez a mérkőzés majd jó alapot adhat a bajnoki rajthoz, aztán meglátjuk, hogy alakul a tavaszunk. Én jónak érzem a csapatot, remélem, tudjuk ezt folytatni.”

Videónkban beszélgetünk a sérüléséről, hiszen 2023 őszén szakadt el az Achilles-ina, és csak 12 hónappal később tudott újra pályára lépni a bajnokságban, de csak percekre, és azóta sem játszott. Mesél erről a nehéz időszakról, illetve arról is, hogy vélhetően tavasszal kezdőjátékos lesz, de szóba kerül, hogy egy hét múlva a Ferencváros ellen kezdik meg a bajnokságot.

MTK Budapest–Tatabánya (NB II) 3–0 (2–0)
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
MTK: Csenterics – Varju (Anokye), Bobál D., Kádár, Kovács P. – Kata (Végh B.), Horváth A. – Polievka, Bognár I. (Stieber Z.), Molnár R. (Molnár Á.) – Jurina (Hei). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Molnár R. (10.), Polievka (38.), Végh B. (82.)

 

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
9 órája

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
9 órája

Zsótér Donát megsérült, hosszabb kihagyás vár rá

Labdarúgó NB II
2026.09.23. 16:58

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
2026.09.22. 14:36

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53