Hiányposztra szerződtetett lengyel játékost az Újpest – hivatalos

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.23. 20:06
Damian Rasak Újpestre szerződött (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC szerződtette a Górnik Zabrze lengyel középpályását, Damian Rasakot – jelentette be hivatalos oldalán a lila-fehér klub.
Labdarúgó NB I
2025.01.21. 22:38

Az Újpest megveszi a Górnik Zabrze védekező középpályását – NS-infó

Lapunk úgy értesült, hogy a lila-fehérek kifizetik a Damian Rasak szerződésében lévő kivásárlási árat.

Ahogy azt a Nemzeti Sport korábban jelezte, a 28 esztendős játékos Újpesten folytatja a pályafutását, és a klub csütörtök este be is jelentette a középpályás érkezését.

Damian Rasak a Visztula partján fekvő Torunban látta meg a napvilágot, és szülővárosában kezdett futballozni, ahol nagyon fiatalon, mindössze 16 évesen már debütált a felnőttek között. Az Elanból aztán Olaszországba vezetett az útja (játszott a Bari és a Chievo U19-es csapatában is), majd 2016-ban hazatért a Miedz Legnicába.

Az együttest 2017-ben hagyta el a Wisla Plock kedvéért, amelynél közel hat évet töltött, 2023 februárjában írt alá a Górnik Zabrzéhoz (melynek 1970 és 1971 között az újpesti legenda, a klub stadionjának névadója, Szusza Ferenc volt az edzője, és bajnoki címet, valamint kupát is nyert a csapattal), most pedig a fővárosi lila-fehérek kivásárolták őt a szerződéséből. Lapunk úgy tudja, a labdarúgó kivásárlási ára 600 ezer euró volt, ennyit fizethetett játékjogáért az Újpest.

„A lengyel játékos nagyon jó fizikai adottságokkal rendelkezik, 184 centiméter magas, a szó jó értelmében agresszív, technikailag képzett, remekül szerez labdát, taktikailag pedig fegyelmezett. Középső és védekező középpályásként is bevethető, és az NB I-nél erősebb szintet képviselő lengyel első osztályból igazol hozzánk” – jellemzi a futballistát a klub a bemutatásában.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Damian Rasak (lengyel, Górnik Zabrze – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Efthimisz Kulurisz (görög, Pogon Szczecin – Lengyelország), Imad Rondic (bosnyák, Widzew Lódz – Lengyelország), Ivan Szaponjics (szerb, szabadon igazolható, próbajáték) 
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
11 órája

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
16 órája

Legyőzte román másodosztályú ellenfelét a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Ezerforintos meccsjegyek, egy ingyensör a bérleteseknek – az Újpest így kedvez a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 16:33

Hosszabbított finn középpályásával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 19:19

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Nem húzzák rá a vizes lepedőt: Bartosz Grzelak marad az Újpest FC vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:00

Horváth Dávid: A kupában is szeretnénk maradandót alkotni

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 11:59
Ezek is érdekelhetik