Felkészülés: Zsóri góllal járult hozzá a DVSC legyőzéséhez

H. Á.H. Á.
2025.01.09. 15:25
A Debreceni Labdarúgó Akadémián fogadta a román élvonal 10. helyén telelő Aradot idei első felkészülési mérkőzésén a DVSC, amely 2–1-es vereséget szenvedett. A vendégek első gólját a korábbi debreceni, Zsóri Dániel szerezte.

A debreceniek hivatalos honlapja szerint ugyan már az 1. percben vezetést szereztek, de a korábbi debreceni, Zsóri Dániel góljával gyorsan egyenlített az Arad, majd még az első negyedóra vége előtt a vezetést is átvette a vendégcsapat. Az eredmény a szünetig nem változott, s a második félidőben is megtartotta előnyét az Arad.

A DVSC-nél a hosszabb ideje sérült játékosok mellett a kisebb-nagyobb bajokkal küzdők sem léptek pályára, így kimaradt többek között Megyeri Balázs, Kocsis Dominik, Neven Djurasek és Arandjel Sztojkovics is.

Zsóri Dániel (jobbra) és Amos Youga (Fotó: Molnár István / Hajdú Bihari Napló)

FELKÉSZÜLÉS MÉRKŐZÉS
Debreceni VSC–UTA Arad (romániai) 1–2 (1–2)
DVSC: Pálfi – Kocsis G., Lagator, Malinov, Ferenczi – Domingues, Szécsi, Youga, Szuhodovszki, Dzsudzsák – Bárány. Cserék: Engedi, Hornyák, Szűcs T., Dreskovics, Shedrach, Vajda, Tercza, Egri, Polozsij. Vezetőedző: Nestor El Maestro.

Gólszerző: Domingues (1.), ill. Zsóri (10.), Ghezali (13.).

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
23 órája

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17

A DVSC szerződtette a DVTK fiatal középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:17

Debrecenből érkezhet a Kövesd új vezetőedzője – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 11:01

Modric góllal, Horvátország győzelemmel melegített a vb-re

Minden más foci
2026.06.07. 21:51

Kézilabda: a DVSC nyerte az első elődöntőt az ifjúsági leány BL-ben

Utánpótlássport
2026.06.06. 11:31
Ezek is érdekelhetik