30-szoros válogatott bolgár középpályást igazolt a DVSC – hivatalos

T. Z.T. Z.
2024.12.28. 17:31
null
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a bolgár válogatott középpályást, Krisztjan Malinovot.

Korábban a Nemzeti Sport adta hírül, hogy a DVSC szerződtetné a belga Kortrijk harmincszoros bolgár válogatott védekező középpályását, Krisztjan Malinovot, akinek a nyáron lejár a szerződése, a belga klub pedig már kész a télen ingyen elengedni a játékost. A debreceniek pedig szombaton hivatalos honlapjukon be is jelentették a játékos szerződtetését.

Malinov a Litex Lovech-nél nevelkedett, onnan került a CSKA Szófiához. Összesen 116 mérkőzést játszott a bolgár első osztályban, hét gólt és 13 gólpasszt is jegyzett.

2020-ban légiósnak állt, és a belga élvonalbeli Leuven szerződtette, majd tavaly igazolt a Kortrijkhez, ahol 84 meccsen két gólt ért el. A debreceniek hivatalos közleménye úgy fogalmazott, hogy Malinov „kiemelkedő munkára képes középpályán, ráadásul vezetőedzőnk is jól ismeri, hiszen játékosa volt a CSKA-nál.”

Labdarúgó NB I
2024.12.20. 09:10

DVSC: újabb válogatott középpályás érkezik januárban – NS-infó

Információink szerint folyamatban van Krisztijan Malinov szerződtetése, a téli felkészülést már Debrecenben kezdheti meg.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
10 órája

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
12 órája

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
12 órája

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
16 órája

Nézők nélküli meccsen búcsúzik az NB I-től a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 22:59

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 14:16

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55
Ezek is érdekelhetik