Megvan, kik vívják az Amatőr Kupa döntőjét

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.10.30. 18:39
Az előző kiírásban a Mezőörs legyőzésével a budapesti Unione nyerte az Amatőr Kupát (Fotó: Török Attila)
Mint ismert, három vármegyei osztályban érdekelt csapat jutott el a MOL Magyar Kupa főtáblájának 4. fordulójáig, ám ebben a körben már mindhárom csapat búcsúzott, ellenben ezzel kialakult az Amatőr Kupa döntőjének a mezőnye.

A 4. fordulót a Gödöllői SK, a Tarpa SC és a Balatonalmádi SE élte meg, de a sorozat ezen szakaszában mindhárom elvérzett: a Pest vármegyeiek a harmadosztályú Dorogi FC-től (1–2), a szabolcsiak a szintén NB III-as Iváncsa KSE-től (0–5), a Balaton-partiak pedig a másodosztályú Kisvárdától (0–4) szenvedtek vereséget hazai pályán.

Bár három vármegyei együttes jutott el a 4. fordulóig, a Balatonalmádival ellentétben a Gödöllő (az NB III-as Cigándot) és a Tarpa (az NB III-as Mátészalkát) is kiejtett magasabb osztályban játszó riválist, azaz ez a két klub vívja az Amatőr Kupa döntőjét.

 

 

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
20 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
2 órája

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
3 órája

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
5 órája

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
6 órája

Tóth Milán önmagának is bizonyítana a Puskás Akadémia elleni Magyar Kupa-meccsen

Labdarúgó NB I
10 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
11 órája
Ezek is érdekelhetik