NB I: Nikitscher duplázott, megvan a Kecskemét első győzelme

2024.08.16. 21:52
Fotó: Kovács Péter
A labdarúgó NB I 4. fordulójának nyitó mérkőzésén a Kecskemét az ETO FC Győrt látta vendégül, és Nikitscher Tamás első félidőben szerzett duplájának köszönhetően 2–1-re megnyerte a találkozót. A hazaiak így megszerezték első győzelmüket, a győriek továbbra is pont nélkül állnak a bajnokságban.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Kecskeméti TE–ETO FC Győr 2–1 (2–0) 
Kecskemét, Széktói Stadion, 2702 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző: Nikitscher (9., 45+3.), ill. M. Diarra (90.)

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉST IDE KATTINTVA ÉRHETI EL!

ÖSSZEFOGLALÓ

MÁR TÖBB MINT KILENC ÉVE, 2015. április 4-én találkozott legutóbb a KTE és az ETO az NB I-ben: a Győrben rendezett összecsapáson Priskin Tamás szerzett vezetést a házigazdának az 5. percben, Bebeto a 62. percben egyenlített, a vége 1–1 lett. Kecskeméten legutóbb 2014. október 22-én játszott a két csapat, ez a bajnoki is 1–1-es döntetlent hozott (hazai oldalon megint Bebeto szerzett gólt, a vendégektől Lipták Zoltán, aki most Borbély Balázs vezetőedző segítőjeként dolgozik) – arra talán kevesebben emlékeznek, hogy eredetileg szeptember 13-án kellett volna a meccset lejátszani.

Pontosabban a KTE és az ETO egymásnak is feszült szeptember 13-án, de Solymosi Péter játékvezető az 58. percben 1–1-es állásnál a szakadó eső miatt félbeszakította a találkozót (Vladan Szavics, illetve Marek Strestík volt a gólszerző), állt a víz a pályán, sérülésveszélyes volt a játéktér, a pótlásra pedig, ahogyan említettük, jó egy hónappal később, 2014. október 22-én került sor.

 

Ami pedig a legutóbbi egymás elleni bajnokit illeti, 2022. április 3-án a Széktói Stadionban NB II-es mérkőzésen találkozott a két csapat, a KTE 3–2-re nyert Szabó István irányításával (a másik kispadon Klausz László ült), az idény végén feljutott az élvonalba, ahová az ETO két évvel később követte.

Az OTP Bank Liga 2024–2025-ös idényében az első győzelmére várt a KTE és az ETO is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a hazai együttes nehezebbnek tűnő sorsolásából két ponttal jött ki, újonc ellenfele ugyanakkor háromból háromszor vesztett. Remekül kezdett a házigazda, Nikitscher Tamás a bal oldalon négy vendégjátékos gyűrűjében vitte be a labdát a büntetőterületen belülre, s mesterien lőtte ki félmagasan a bal sarkot. Megérne egy misét, miért nem tudta egyik győri labdarúgó sem megállítani, ám ez semmit sem von le a kecskeméti középpályás érdemeiből. A vendégek vezetőedzője, Borbély Balázs az oldalvonal mellől folyamatosan biztatta a játékosait, az önbizalmat hiányolta, és való igaz, meglehetősen hitehagyottnak tűntek a vendégek. Persze Kecskeméten is jól tudták, az ellenfél sokszor a semmiből is gólt szerezhet (mint tette egy hete a DVSC), éppen ezért Vágó Leventéék mindent megtettek az előny megduplázásáért. A játékrész közepétől ugyan feljebb jött az ETO, ám egy távoli lövésen kívül nem kellett védenie a hazaiak kapusának, Kersák Rolandnak, majd már a játékrész hosszabbításában egy villámgyors hazai kontratámadásnál Lukács Dániel robogott el a bal oldalon, és bár lövését Samuel Petrás védte, a kipattanó labdát Nikitscher Tamás a hálóba küldte.

A 24 éves középpályásról tudni érdemes, hogy szinte a teljes 2023–2024-es idényt ki kellett hagynia térdsérülés miatt, az utolsó fordulóban a ZTE 2–1-es legyőzésekor megszerezte az első NB I-es gólját, amihez egy félidő alatt most kettőt tett hozzá. Borbély Balázs próbált cserékkel változtatni a szünetben, és az 55. perc vendéghelyzetet is hozott: Nenad Lukics bal külsővel leadott lövését Kersák Roland vetődve védte. A 64. percben aztán hazai ziccert láthatott a közönség, Lukács Dániel a saját térfeléről indulva egyedül húzhatott kapura, ám a jobb sarok mellé lőtte a labdát. A hajrában Michal Skvarka közel állt a szépítéshez, az a lehetőség még kimaradt, nem sokkal később viszont Mamady Diarra már nem hibázott. Az utolsó öt percben alighanem vezetőedzőjéért, Borbély Balázsért is küzdött az ETO, mindent megtett az egyenlítés érdekében, ám nem járt sikerrel. 

A KTE először nyert az idényben, az ETO a negyedik vereségét szenvedte le, nagy kérdés, a győri klub vezetői hogyan értékelik ezt a helyzetet.

A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSAMGyDVL–KGk P 
  1. MTK Budapest33––6–1+5 9 
  2. Puskás Akadémia33––7–3+4 9 
  3. Ferencvárosi TC22––3–0+3 6 
  4. Kecskeméti TE41213–3  0 5 
  5. Debreceni VSC211–4–1+3 4 
  6. Paksi FC31115–6–1 4 
  7. Fehérvár FC31114–5–1 4 
  8. Újpest FC31–26–5+1 3 
  9. Zalaegerszegi TE31–24–4  0 3 
10. Nyíregyháza Spartacus31–23–7–4 3 
11. Diósgyőri VTK3–123–7–4 1 
12. ETO FC Győr4––43–9–6 0 

 

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17