Újpest: nem elégedettek az edzésmunkájával, Croizet-t száműzték az első csapat keretéből

2024.07.04. 11:36
Yohan Croizet távozik Újpestről (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest száműzte első csapatának keretéből a kölcsönből visszatérő Yohan Croizet-t.

Yohan Croizet visszatért a zalaegerszegi kölcsönjátékról Újpestre, de az új szakmai stáb úgy döntött, nem számol a francia támadóval az első keretben, miután nem elégedett az edzésmunkájával. Bartosz Grzelak a negyedik vezetőedző, akivel Yohan Croizet dolgozik Újpesten, eddig mindegyik szakvezetővel konfliktusa támadt. Croizet-nek év végéig van szerződése Újpesten, ám a történtek után nem lenne meglepetés, ha még a nyáron távozna a klubtól.

A francia játékos az első csapat edzéseit nem látogathatja, arról nincs információnk, hogy az NB III-as együttes tréningjeihez csatlakozhat-e.

Croizet az előző idényt a ZTE-nél töltötte, melyben 27 bajnokin kilenc gólt és négy gólpasszt jegyzett. A Magyar Kupában három mérkőzésen három gólig és egy asszisztig jutott.

A 32 éves játékos korábban hazájában a Metznél játszott, míg Belgiumban a Virtonban, a Leuvenben és a Mechelenben is megfordult. Ezt követően igazolt az MLS-ben szereplő Kansas Cityhez. A francia támadó 2021 februárjában került Újpestre, ahol azóta 50 tétmérkőzésen lépett pályára, melyeken 17 gólban működött közre.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Babós Levente (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár, szabadon igazolhatóként), Baranyai Nimród (Debreceni VSC), Bese Barnabás (Fehérvár FC), Dénes Adrián (Fiorentina – Olaszország), Gergényi Bence (Fehérvár FC), Kaczvinszki Dominik (Budapest Honvéd), Riccardo Piscitelli (olasz, Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatért: Yohan Croizet (francia, Zalaegerszegi TE FC), Eckl Patrick (Komáromi FC –  Szlovákia), Mucsányi Márk (BVSC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Dékei Márk, Simon Balázs
Kiszemeltek: –
Távozók: Peter Ambrose (nigériai, Aberdeen – Skócia), Jorgosz Andzulasz (görög, szabadon igazolható), Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolható), Albi Doka (albán, szabadon igazolható), Sztefan Jevtovszki (északmacedón, Struga Trim-Lum - Észak-Macedónia), Kiss Tamás (szabadon igazolható), Luca Mack (német, szabadon igazolható), Heinz Mörschel (dominikai-német, szabadon igazolható), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Bp. Honvéd – szabadon igazolhatóként), Franklin Sasere (nigériai, szabadon igazolható), Szabó Bálint (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Varga Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatér klubjához: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC), Molnár Zsombor (Vasas FC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

 

 

Legfrissebb hírek

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 09:45

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.11.03. 07:06

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Szélesi Zoltán: A Szuszában minden mérkőzés olyan, mint egy gladiátorharc

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 09:49

Galéria: vezetett, de pont nélkül maradt a Szpari a Szusza Ferenc Stadionban

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:42

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Fordított és nyert hazai pályán az Újpest a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 20:10