DVTK: már nincs érvényben a FIFA kizáró határozata

2024.07.23. 20:38
A tavasszal menesztett Kuznyecov szergej indított jogi csatát a DVTK ellen (Fotó: Török Attila)
Már nincs érvényben a DVTK-val szemben a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) átigazolásokra vonatkozó kizáró határozata, ezért a klub minden új játékosára számíthat a Paks elleni vasárnapi bajnoki nyitányon az OTP Bank Ligában.

A diósgyőriek kedden jelentették be, hogy a FIFA döntése értelmében a klub és a korábbi vezetőedző, Kuznyecov Szergej között fennálló jogvitától függetlenül már az idénynyitón pályára léphetnek a nyári igazolások.

„Ezzel együtt természetesen tovább folytatjuk a csapat megerősítését, hogy Vladimir Radenkovics vezetőedző az általa legerősebbnek tartott csapatot küldje pályára a Paks ellen. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a nyári átigazolási időszak egészen augusztus 31-én éjfélig tart, addig lehetőségünk van további labdarúgók szerződtetésére” – fogalmazott Bajúsz Endre, a DVTK sportigazgatója.

A DVTK a múlt héten közölte, hogy csalás miatt feljelentést tesz Kuznyecov ügyében. A szakember jogi képviselői a februári menesztést követően eljárást kezdeményeztek a klub ellen a FIFA-nál, amely ideiglenesen kizárta a diósgyőrieket az átigazolásból.

Ezzel kapcsolatban Dányi Szilárd, a DVTK jogi képviselője kifejtette, hogy a klub álláspontja szerint a FIFA-hoz beadott angol nyelvű fordításokból kimaradt, hogy Kuznyecov magyar állampolgárként kötött szerződést, ezáltal megtévesztették a FIFA-t, mivel az iratokból nem derült ki számára, hogy a korábbi vezetőedző magyar állampolgár is. Erre való tekintettel ugyanis jogvitája a DVTK-val nem tartozna a FIFA hatáskörébe, hanem a magyar nemzeti jog hatálya alá tartozik. Kuznyecov Szergej egyébként munkaügyi pert is indított a klub ellen Magyarországon magyar állampolgárként.

Az OTP Bank Liga 2023/24-es idényét újoncként hetedik helyen záró DVTK három nappal a tavaszi rajt előtt bontott szerződést a Diósgyőrbe 2022 őszén érkezett Kuznyecovval, mondván: „senki nem lehet fontosabb, mint a klub”.
 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Majdnem feladtam… – interjú a válogatott támadójával

Labdarúgó NB I
7 órája

Két gól az NB II-es pótláson, csak egy ponttal gazdagodott a Diósgyőr

Labdarúgó NB II
22 órája

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:22

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55