NB I: a Fehérvárnál folytatja Kovács Zoltán fia – hivatalos

R. P.R. P.
2024.01.05. 11:11
null
Fotó: fehervarfc.hu
A labdarúgó NB I-ben szereplő Fehérvár a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a Vasastól a 16 éves Kovács Patrikot, a korábbi sportigazgató Kovács Zoltán fiát.


A közleményében a Fehérvár felidézi, hogy „…az U12-től U17-ig minden évben csapata házi góllövőlistájának élén végzett, 2018-ban, 2019-ben és 2023-ban is gólkirályi címet szerzett, mindhárom alkalommal eggyel idősebb korosztályban játszva – csapataival pedig az országos kiemelt bajnokságban nyert arany- és ezüstérmet is. Az U16-os válogatottban mutatkozott be a nemzeti csapatban, tavaly nyáron a hazai rendezésű Telki-kupa társgólkirálya lett az U17-es válogatottban.”

Itt a szenzáció! Kodro az FTC-hez igazolhat – NS-infó

„Amikor először hallottam a Vidi megkereséséről, nagyon izgatott lettem és az első pillanattól tudtam, hogy ez lesz a jó döntés, ez az előrelépés kell a karrieremben ahhoz, hogy később majd topligában tudjak futballozni, így nem volt kérdés, hogy igent mondok – mondta Kovács Patrik. – Nagyon sokat köszönhetek a Vasasnak, főleg László Andrásnak, Nagy Gábornak, Horváth Gábornak, Komódi Lászlónak és Havrán Józsefnek, akik edzőként, Nagy Miklós pedig sportigazgatóként nagyon sokat segített eddigi pályafutásom alatt. Korábban, amikor apa (Kovács Zoltán, a klub korábbi sportigazgatója – a szerk.) itt dolgozott, nagyon szerettem Fehérvárra járni, jártam az öltözőben és a pályán is, és arra vágyom, hogy azt az érzést játékosként is megtapasztalhassam. A Vidi az ország egyik legnagyobb klubja, így nagyon jó érzés, hogy csatlakozhatok hozzá. Célom, hogy már a tavasz folyamán minél többet tudjak játszani és megszerezzem az első góljaimat az NB I-ben.”

A Vasas eközben bejelentette a Haladástól érkező Doktorics Áron szerződtetését.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Simut Mario Lucas (szabadon igazolható, legutóbb Haladás), Kovács Patrik (Vasas)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Alen Ozbolt (szlovén, Hapoel Tel-Aviv – Izrael)
Távozók: Kovács Dániel (Volosz – Görögország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatér klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: –

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07

NS-infó: szerb játékos érkezhet Zalaegerszegre

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 14:46

A DVTK meg akarta tartani fiatal védőjét, ő örömmel hosszabbított szerződést

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 11:08