NB I: 10 éve nem látott negatív sorozatba kerülhet a Fradi, ha kikap Felcsúton

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.11.24. 16:05
null
Hornyák Zsoltnak, a Puskás Akadémia vezetőedzőjének a bajnokikat tekintve pozitív a mérlege a Ferencváros ellen (Fotó: Török Attila)
A listavezető Ferencváros felcsúti vendégjátéka emelkedik ki a labdarúgó NB I hétvégi 14. fordulójának programjából. A zöld-fehérek ugyanis mind a bajnokságot, mint a Puskás Akadémia elleni élvonalbeli párharcukat tekintve két vereséggel a hátuk mögött lépnek pályára. Ha megint a felcsútiak nyernének, olyan sikersorozatot érnének el, amire legutóbb Marco Rossi Honvédja volt képes az FTC ellen. A háromnapos fordulóban tér vissza Márton Gábor a ZTE kispadjára, az Újpest három vereséget követően Mezőkövesden javíthat,  a Fehérvár–Kecskemét találkozón pedig az NB I két legjobb formában lévő együttese kerül szembe egymással.   

ÉRDEKESSÉGEK, STATITSZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 14. FORDULÓ FORDULÓJA ELÉ

PÉNTEK

PAKSI FC–DIÓSGYŐRI VTK


♦ Eddig 35-ször kerültek szembe egymással a legfelső osztályban, az örökmérleg a tolnaiaknak kedvez: 15 paksi győzelem, 9 iksz, 11 diósgyőri siker.

♦ Augusztusban Miskolcon közel ötéves szünet után született újra döntetlen ebben a párharcban (1–1). Egyúttal megszakadt az atomvárosiak DVTK elleni négyes győzelmi sorozata, a veretlenségi szériájuk azonban így már 5 bajnoki óta tart. A máig utolsó diósgyőri siker 2021 februárjában, a piros-fehérek otthonában volt.

♦ Pakson 16 találkozót vívtak, 8–4–4 a mérleg a hazaiak szempontjából, akik a legutóbbi két alkalommal 4–2-re, majd 2–1-re győztek A vendégként aratott 4 DVTK-diadalból 3 az előző 6 tolnai meccsükön jött össze. Ezeken rendre egygólos sikert arattak a piros-fehérek.

♦ Debrecenben megszakadt a Paks veretlensége (0–1), Bognár György együttese 8 forduló után maradt alul újra az NB I-ben (6 siker, 2 iksz). A zöld-fehérek így is a legkevesebb gólt kapták a mezőnyben (14), az FTC után a második legjobb a gólkülönbségük (+9), és továbbra is tartják a második helyüket.

♦ A tolnaiak általában a szünet után játszanak erősebb összeállításban, ez is közrejátszik abban, hogy a második félidőket még sosem vesztették el, sőt, abban a játékrészben a legeredményesebbek jelenleg az NB I-ben (6 győzelem, 7 döntetlen, 12–3-as gólkülönbség).

♦ A diósgyőriek az előző körben megnyerték a borsodi rangadót a Mezőkövesd ellen (2–0), ezzel lezárták a 4 fordulón át tartó nyeretlenségi szériájukat (1 iksz, 3 vereség).

♦ A Paks ősszel otthon – egyedüliként az élvonalban – még nem kapott ki, 5 győzelem után éppen legutóbb, az MTK ellen vesztett először pontot (0–0).

♦ A DVTK idegenben 2 diadallal indította az idényt – 4–2 Kövesden és 3–1 a ZTE otthonában – ezt zsinórban 3 vereség, majd legutóbb egy felcsúti 0–0 követte. A középmezőnyben foglal helyet a vendégtabellán, de az előző 3 idegenbeli fellépésén nem tudott gólt szerezni.

SZOMBAT

KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST


♦ Kereken 10 összecsapásuk volt az élvonalban, a mérleg a hazaiak jelentős fölényét mutatja: 6 Kisvárda-siker, 3 döntetlen és csupán 1 MTK-győzelem.

♦ A kék-fehérek az egyetlen diadalukat 2021 februárjában, idegenben aratták a szabolcsiak ellen (2–0). Azóta 5 bajnokin csak 2 döntetlen jött össze nekik, sőt az előző 3 alkalommal gólképtelennek bizonyultak – igaz, a legutóbbi két meccsen gólt sem kaptak a piros-fehérektől.

♦ Kisvárdán mindössze 3-szor meccseltek eddig, a már említett egyetlen fővárosi siker mellett kétszer a szabolcsiak diadalmaskodtak: 2018 decemberében havas pályán 1–0-ra, majd 2021 novemberében 5–0-ra. Utóbbi találkozón az MTK több mint egy félidőt emberhátrányban játszott.

♦ A sereghajtó várdaiaknál nem sikerült az idénybeli negyedik vezetőedző, a korábban az MTK-t is irányító Feczkó Tamás bemutatkozása, hiszen korai vezetésük után 2–1-re kikaptak otthon az addig idegenben pont nélküli Kecskeméttől. Sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el, ez holtversenyben jelenleg a leghosszabb ilyen negatív széria az NB I-ben.

♦ Az MTK 5 nyeretlenül megvívott bajnoki (1 iksz, 4 fiaskó) után talált vissza a győzelem útjára a ZTE ellen (2–0), Kocsis Gergő fejes gólja révén pedig – a hosszabbításokat nem számolva – 500 játékpercet követően tudott újra eredményes lenni.

♦ A Kisvárda még csak a 4. bajnokiját játssza ősszel hazai pályán, eddig a Kövesd legyőzése után 2 vereséget gyűjtött be: 0–1 a ZTE, majd 1–2 a KTE ellen.

♦ A kék-fehérek a bajnokság során idegenben először éppen legutóbb, Pakson ikszeltek (0–0), a mérlegük 2–1–3, ezzel a középmezőny elején állnak a vendégtabellán.

 

Márton Gábor egyszer már megmentette a kieséstől a ZTE-t, most a 10. helyen veszi át a csapatot (Fotó: Török Attila)
Márton Gábor egyszer már megmentette a kieséstől a ZTE-t, most a 10. helyen veszi át a csapatot (Fotó: Török Attila)

ZALAEGERSZEGI TE FC–DEBRECENI VSC

♦ Hatvanötször találkoztak a legfelső osztályban, a zalai sikerek száma 18, a döntetleneké 13, a meccseik több mint a fele, 34 a debreceniek győzelmével ért véget.

♦ Érdekesség, hogy miközben az első 33 találkozójukból 11 lett iksz, a következő 32-ből már csak kettő, 2011-ben és 2022-ben.

♦ A DVSC 2020 és 2022 között képtelen volt legyőzni az egerszegieket (1 döntetlen, 4 vereség), az előző 3 találkozót viszont már a Loki nyerte meg, ráadásul úgy, hogy közben gólt sem kapott. Legutóbb Kiziridisz 83. perces találata döntött.

♦ A 31 egerszegi NB I-es találkozójukból 15-ön született hazai siker, 10-szer nyert a Debrecen, míg 6 meccsük döntetlennel zárult, a legutóbbi 2011 májusában (1–1). Az előző két Zalában játszott, egymás elleni meccsük edzőváltást eredményezett: a tavaly augusztusi 4–2-es ZTE-siker után Joao Janeirót, míg az áprilisi 2–0-s Loki-győzelmet követően Ricardo Monizt menesztették a vesztes csapattól.

♦ Miután a Zalaegerszeg 2–0-ra kikapott az MTK otthonában – az előző 4 forduló alatt ez volt a 3. veresége – lemondott Boér Gábor vezetőedző és a helyére Márton Gábort nevezték ki. A régi-új tréner 2020 tavaszán már irányította a zalaiakat, akiket akkor a 11. helyen vett át, és a végén a 7. helyre hozott be. Abban az idényben 7 győzelem, 4 döntetlen és 2 vereség volt a mérlege – ezúttal a 10. pozícióban lévő együtteshez tért vissza.

♦ A DVSC hullámzóbban szerepel, mint tavasszal, az előző 6 fordulóban 2–2–2 volt a mérlege. Legutóbb legyőzte a második Paksot, de előtte vendégként kikapott a kiesésre álló Mezőkövesdtől.

♦ A ZTE-nek 1–1–4 a hazai mutatója, az egész mezőnyben magasan a legtöbb gólt kapta (18) és a legrosszabb a gólkülönbsége (–10). Vendéglátóként legutóbb 5–2-re kapott ki a Pakstól.

♦ A Loki vendégként még nyeretlen és a 12 csapat közül a legkevesebb pontot gyűjtötte be, a mérlege 2 iksz és 3 vereség.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–ÚJPEST FC

♦ Ez lesz a 25. meccsük az NB I-ben, az örökmérleg jelentős újpesti fölényt mutat: 4-szer nyertek a kövesdiek, 12-szer a lila-fehérek, 8 alkalommal pedig ikszeltek.

♦ A matyóföldiek az első 6 találkozójukon nem tudtak győzni (1 iksz, 5 vereség), 2018 óta azonban kiegyenlítettebb a párharc. Az előző idényben is mindhárom kimenetel előfordult (1–1, 1–0 és 0–1), majd augusztusban Simon Krisztán 88. percben elért gólját Djordje Nikolics kapus kapitális hibájából a 92. percben Lehoczky Roland egyenlítette ki (1–1).

♦ A 7. fordulót kivéve ősszel végig kieső helyen tanyázó Mezőkövesd 2 győzelmet követően a borsodi rangadón kikapott Miskolcon a DVTK-tól, és a ötfordulós formatabellán a középmezőny második felében foglal helyet.

♦ Sorozatban a harmadik bajnokiját bukta el legutóbb az Újpest a Puskás Akadémia ellen, ilyen előzőleg utoljára 2021 decembere és 2022 februárja között fordult elő vele. Zsinórban négy vereséget pedig legutóbb közel 10 éve, 2014 tavaszán, még Nebojsa Vignjevics első magyarországi idényében szenvedett el az NB I-ben.

♦ A lila-fehér együttes egymás után kétszer kapott ki úgy, hogy Peter Ambrose góljával már az első negyedórában előnyhöz jutott, majd a soros ellenfele úgy fordított, hogy az újpestiek a véghajrában (89., illetve 90. percben) kapott góllal maradtak alul.

♦ A matyóföldiek hazai pályán még egyszer sem ikszeltek ebben a kiírásban, a formájuk javulását jelzi, hogy 3 vereséget követően az előző 2 otthoni találkozójukat már megnyerték (1–0 az MTK, majd 2–1 a Loki ellen).

♦ A lila-fehérek a legutóbbi 4 idegenbeli NB I-es meccsükből hármat elvesztettek és közben egyedül Debrecenből tértek haza 3 ponttal, viszont akkor majdnem 80 percig emberelőnyben játszottak.

VASÁRNAP

PUSKÁS AKADÉMIA FC–FERENCVÁROSI TC


♦ Ez a forduló rangadója, hiszen a Transfermarkt játékospiaci portál szerint az NB I legnagyobb keretértékű csapata, a Ferencváros (48.2 millió euró) utazik a listán harmadik Puskás Akadémiához (10.95 millió euró). Másrészt a felcsútiak győzelmük esetén megelőzhetik az egy meccsel kevesebbet játszó zöld-fehéreket.

♦ Eddig 26-szor ütköztek meg az élvonalban, az örökmérleg 10 ferencvárosi siker, 10 döntetlen, 6 felcsúti diadal.

♦ A Puskás Akadémia az egyetlen csapat a jelenlegi mezőnyben, amely a legutóbbi két bajnokiján le tudta győzte az FTC-t (mindkétszer 2–1-re). Ez a duplázás előzőleg 2017-ben a Fehérvárnak sikerült (4–1, majd 3–1) arra pedig legutóbb 2012 és 2013 között a Marco Rossi vezette Bp. Honvéd volt képes (2–0, 1–0, 2–1), hogy zsinórban három NB I-es találkozót is megnyerjen az FTC ellen.

♦ A PAFC pályaválasztása mellett ez lesz a 13. bajnoki ütközetük, az eddigi meccseik fele, 6 döntetlennel zárult, 4-szer győztek a felcsútiak és csak 2-szer a ferencvárosiak (2015 áprilisában 2–1-re, tavaly októberben pedig 4–2-re).

♦ Most a Puskás Akadémia a leghosszabb ideje veretlen gárda az NB I-ben: Hornyák Zsolt együttese szeptember 23-án a Pakstól kapott ki (0–2) a Pancho Arénában, azóta 6 bajnokin 3 győzelem és 3 iksz a mérlege.

♦ Az előző 3 tétmeccsén nem tudott győzni a címvédő Ferencváros: a bajnokságban Kecskeméten 2–1-re, majd a Vidi ellen otthon 1–0-ra maradt alul, közben pedig az Ekl-ben hazai pályán 1–1-re végzett a belga Genkkel. Dejan Sztankovics kinevezése óta ez a legrosszabb ilyen hármas szériája. A szerb mesternek azért van már sikerélménye a felcsúti csapattal szemben, hiszen bő három hete a Magyar Kupában hosszabbítás után 4–3-ra legyőzte.

♦ A PAFC pontjainak kevesebb mint egyharmadát gyűjtötte be hazai pályán, 23-ból 7-et, vendégei közül csak a Kisvárdát tudta két vállra fektetni, a hazai mutatója 1–4–1.

♦ Az FTC vendégként 4 győzelemmel nyitott, majd legutóbb sáros pályán kikapott a KTE otthonában (1–2).

♦ Hornyák Zsoltnak, a felcsútiak trénerének csak a bajnoki meccseket figyelembe véve pozitív a mérlege az FTC ellen (4 siker, 6 iksz, 3 vereség), a novemberi MK-párharcot is beszámítva pedig kiegyenlített, 4–6–4.

FEHÉRVÁR FC–KECSKEMÉTI TE

♦ Ebben a naptári évben már háromszor találkoztak és mindannyiszor egy góllal a kecskemétiek voltak jobbak. Az örökmérleg azonban továbbra is a fehérváriak felé billen: 9 Vidi-siker, 2 iksz, 7 KTE-győzelem.

♦ A Sóstói Stadionban ez lesz a 10. mérkőzésük, a mérleg a hazaiak szemszögéből 5 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség. Legutóbb, áprilisban 2–1-re a vendég kecskemétiek nyertek, akik ezzel véget vetettek a négyes fehérvári vereségszériájuknak.

♦ Az NB I két legjobb formában lévő együttese csap össze ebben a párosításban, hiszen a legutóbbi 3 fordulóban csak ők ketten voltak százszázalékosak a mezőnyből.

♦ A KTE az előző hat fordulóban mindig szerzett is, kapott is gólt, a legutóbb 4 bajnokiján pedig mindig legalább 3 találat volt.

♦ A Vidi pontjai 80 százalékát otthon zsebelte be, 20-ból 16-ot, a hazai mutatója 5–1–1, csak az FTC-től kapott ki és a ZTE-vel ikszelt, a többi ellenfelét legyőzte. Vendéglátóként a legtöbb gólt szerezte, 7 mérkőzésen összesen 20-at.

♦ A Kecskeméti TE – az előző bajnokságot is beszámítva – sorozatban 7 házon kívüli vereség után szerzett újra pontokat Kisvárdán, ráadásul hátrányból sikerült 2–1-re fordítania. A lila-fehér klub életében ez volt a 100. győzelem az élvonalban.

NB I, 2023–2024, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 24., péntek
20.00: Paksi FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC StadionPintér Csaba
November 25., szombat
14.45: Kisvárda–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+) Kisvárda,Várkerti Stadionkésőbb jelölik ki
17.00: Zalaegerszegi TE FC–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
később jelölik ki
19.30: Mezőkövesd–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd,Városi Stadion
később jelölik ki
November 26., vasárnap
17.00: Puskás Akadémia FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport) Felcsút, Pancho Arénakésőbb jelölik ki
19.30: Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport) Székesfehérvár,Sóstói Stadionkésőbb jelölik ki

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34–15 +19 25
2. Paksi FC 13 7 4 2 23–14 +9 25
3. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
4. Fehérvár FC 13 6 2 5 25–20 +5 20
5. Debreceni VSC 13 6 2 5 21–18 +3 20
6. Diósgyőri VTK 13 6 2 5 20–17 +3 20
7. Újpest FC 13 6 2 5 22–24 –2 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20–20 0 19
9. MTK Budapest 13 5 3 5 13–20 –7 18
10. Zalaegerszegi TE 13 3 2 8 16–30 –14 11
11. Mezőkövesd 12 3 1 8 13–22 –9 10
12. Kisvárda 13 2 1 10 11–24 –13 7

A 4. fordulóból elhalasztott Mezőkövesd–Ferencváros találkozót december 6-án játsszák le.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik