DAC: Csinger Márk számára véget ért az ősz

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2023.11.23. 16:46
null
Csinger Márk (Fotó: dac1904.sk)
Tizennégy másodperc. Ennyi ideig tartott a magyar U21-es válogatott játékosának, Csinger Márknak a játéka a keddi, skótok (0–0) elleni Európa-bajnoki selejtezőn. Mint kiderült, a dunaszerdahelyi védőre hosszú kihagyás vár combizomszakadása miatt.

 

„Hirtelen megálltam, és a földre rogytam. Nem tudtam megállni a lábamon, nagy fájdalmaim voltak. Éreztem, hogy a jobb lábammal nagy a baj” – elevenítette fel a Nemzeti Sportnak a keddi pillanatokat Csinger Márk.

Miután visszatért Dunaszerdahelyre, nem tudott bekapcsolódni az új DAC-mester, Xisco Múnoz edzésébe, hanem MR-vizsgálaton vett részt.

„A mágneses rezonancia szakadást mutatott ki Márk jobb lábának hátsó combizmában. Nem szükséges a műtéti beavatkozás, ám ez a kellemetlen diagnózis azt jelenti, hogy az elkövetkező kettő, talán három hónapban nem léphet pályára. Elkezdtük a rehabilitációt, és bízunk benne, hogy semmilyen komplikáció sem lép fel” – mondta a DAC-honlapján a klub fizioterapeutája, Horváth Pál.

Csinger Márk remekül játszott az ősszel, úgy a DAC-ban, mint az U21-es magyar válogatottban is alapember lett. Remek teljesítményével a felnőttválogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a figyelmét is felkeltette.

„Sohasem volt semmi gondom az izomzatommal. De hát nálam ez így van. Jó formában vagyok, és akkor jön egy sérülés. Úgy, mint az elmúlt idényben Győrben. Sajnos, most is kényszerpihenő vár rám. Bízom benne, hogy jól alakul a rehabilitációm, és tavasszal jó formában térhetek vissza a pályára” – mondta lapunknak Csinger Márk.

Legfrissebb hírek

Története egyik legjelentősebb transzferét kötötte meg a dunaszerdahelyi labdarúgóklub

Minden más foci
11 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
21 órája

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 18:06

Dunaszerdahelyen csalódottak az idénynyitó után

Minden más foci
2025.07.27. 14:17

A Nagymihály elleni döntetlennel indította a bajnokságot a Dunaszerdahely

Minden más foci
2025.07.26. 19:49

Pár hét alatt nagyot változott a helyzet a DAC-nál

Minden más foci
2025.07.24. 18:34

Vitális és Gavrics is végleg az ETO FC Győrhöz került – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.21. 18:51

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25
Ezek is érdekelhetik