NB I: Már a szünetben 3–0-ra vezethettünk volna – Blagojevics

B. A.B. A.
2023.08.22. 07:49
null
Kiziridiszéknek már az első félidőben is megvoltak a helyzeteik a Kisvárda ellen (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
A labdarúgó NB I-ben hétfőn egy mérkőzést rendeztek. Lássuk a DVSC–Kisvárda találkozó (4–1) utáni edzői értékeléseket!

 

 

DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD 4–1

Szrdjan BLAGOJEVICS, a DVSC vezetőedzője

 – Megszerezték a három pontot, a Rapidtól elszenvedett súlyos vereség után ez volt a legfontosabb.     
Nagy köszönet jár a csapatnak, nehéz volt játszani, hiszen nagy volt rajtunk a nyomás. Szerencsére hamar gólt lőttünk, ami kicsit megnyugtatta a játékosokat. 

– A szünetben nagyobb is lehetett volna az előnyük. Bosszankodott emiatt?     
Vezethettünk volna három nullára is, csak kimaradtak a helyzeteink.   

– A vendégek egyenlítése után nem roggyant meg a csapat, és sima győzelem lett a vége.   
– Az akarat lendítette át a fiúkat a mérkőzés nehéz időszakán.

GERLICZKI Máté, a Kisvárda megbízott edzője

– Pont nélkül maradtak, mi ennek az oka?     
Szerettük volna magasan védekezve kihasználni, hogy a DVSC néhány napja fárasztó meccset játszott. Nem sikerült.

– Aztán visszakapaszkodtak a meccsbe. Hogyan sikerült stabilizálni a játékukat?     
Rendezni kellett a védekezésünket, ami sikerült is, így maradt területünk játszani.

– Az egyenlítés után viszont nem éltek a lehetőségekkel.     
– És ezért természetesen csalódott vagyok. Másként is alakulhatott volna ez a mérkőzés.

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ
Debreceni VSC–Kisvárda Master Good 4–1 (Kiziridisz 7., Dzsudzsák 76. – 11-esből, Loncsar 83., Bódi 90+5., ill. Vida K. 51.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4011 néző. Vezette: Csonka

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

NB I, 2023–2024, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 18., péntek
Puskás Akadémia–Fehérvár 2–2Felcsút, Pancho ArénaAndó-Szabó Sándor3102
ZTE–Diósgyőr 1–3Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Pintér Csaba
2792
Augusztus 19., szombat
MTK–Kecskemét 1–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám2319
Paks–Újpest 3–0Paks, Paksi FC StadionErdős József
3076
Augusztus 21., hétfő
Debrecen–Kisvárda 4–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Csonka Bence4011
December 6., szerda
20.00: Mezőkövesd–Ferencváros
Mezőkövesd, Városi Stadion?

 

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC 3 3 8–2 +6 9
2. Puskás Akadémia 4 2 2 8–6 +2 8
3. Diósgyőri VTK 4 2 1 1 8–5 +3 7
4. Kecskeméti TE 3 2 1 4–2 +2 6
5. Paksi FC 3 1 2 5–2 +3 5
6. MTK Budapest 4 1 2 1 3–3 0 5
7. Újpest FC 4 1 2 1 6–8 –2 5
8. Kisvárda 4 1 1 2 4–7 –3 4
9. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
10. Zalaegerszegi TE 4 1 3 3–7 –4 3
11. Fehérvár FC 4 1 3 6–10 –4 1
12. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1

 

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
18 órája

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
2026.04.28. 15:05

Nem lett meg a második debreceni győzelme az évszázadban, de így is élen az ETO

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 21:25

Lang Ádám: Félre kell tennem az érzelmeimet a győriek elleni meccsen

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 11:56

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 16:32

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 08:44

A Debrecen meghosszabbította 20 éves kapusa szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 14:56
Ezek is érdekelhetik