Győzelemmel rajtolt a bajnokságban a Kecskemét

Vágólapra másolva!
2023.08.07. 19:50
A labdarúgó NB I 2. fordulójában a Kecskemét 3–1-re megverte odahaza a Kisvárdát.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLK (Fotók: Dömötör Csaba)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLK (Fotók: Dömötör Csaba)

 

LABDARÚGÓ NB I
2. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Kisvárda Master Good 3–1 (Szuhodovszki 35., Pálinkás 39., Szalai G. 90+2., ill. Szpaszics 45.)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2523 néző. Vezette: Káprály

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Május 26-án a Kisvárda Master Good elleni hazai bajnokival zárta az idényt a KTE, két és fél hónappal később hasonló felállásban ellene nyitotta – nyilván más-más felütéssel.

A tavaszi találkozó tétje az ezüstérem megszerzése volt az újoncként remeklő kecskemétiek számára (Katona Bálint góljával 1–0-ra nyertek, azaz sikerrel jártak), ezúttal „csak” a jó rajt, hiszen az együttes Ferencváros elleni meccsét elhalasztották az első fordulóban, így a nyári felkészülés után az első bajnokiját játszotta. A hangsúly a bajnokin van, hiszen a KTE az Európa-konferencialigában már letudta a Riga FC elleni párharcot. Alighanem sokan tudják, Belényesi Csabáék még a csütörtöki, lettországi visszavágó 94. percében is továbbjutásra álltak, végül hosszabbításra kényszerültek, majd a 122. percben kapott találat a búcsújukat jelentette.

A majd' 130 perces összecsapás, a kiesés és az utazás nyilván nyomot hagyott a játékosokban, ráadásul a Kisvárda zalaegerszegi győzelemmel indította a bajnokságot, ami egészséges önbizalmat adhatott a szabolcsiaknak. Ha valakinek különleges lehetett a mérkőzés, akkor az Matheus Leoni: a harmincegy esztendős brazil védő a 72. első osztályú bajnokijára készült, az előző hetvenegyet a Kisvárda színeiben játszotta.

Pálinkás Gergő a 6. percben közel járt ahhoz, hogy a nemzetközi kupameccs után az élvonalban is betaláljon, ám éles szögből leadott lövése után Daniel Petkovics védett. A hazaiaknak érzékeny veszteséget jelentett, hogy Banó-Szabó Bence a sérülése miatt a meccskeretbe sem került be, ugyanakkor az előző idényben remeklő, a Torinótól ismét kölcsönvett Horváth Krisztofer már ott volt a kispadon. Mivel a KTE már a saját kapuja előterében agresszívan letámadta ellenfelét, a Kisvárdának a labdakihozatal is gondot okozott, arra jó ideig esély sem adódott, hogy a gólfelelős Jasmin Mesanovicot a hazai kapu előterében meg tudják játszani.

Fotó: Dömötör Csaba
Fotó: Dömötör Csaba

 

A 35. percben előbb Matheus Leoni, majd Nagy Krisztián lövésénél is bravúrral védett a vendégek kapusa, aztán Májer Milán becsúszva labdát szerzett, Szuhodovszki Soma pedig pazar lövéssel a kapuba bombázott. Sokat nem kellett várni az újabb KTE-gólra: Májer Milán úgy tekerte középre a labdát, ahogy a nagykönyvben meg van írva, Pálinkás Gergő pedig fejjel megszerezte első NB I-es gólját.

Úgy nézett ki, a KTE megnyugtató előnnyel mehet majd szünetre, azonban kapusa, Varga Bence előbb egy rossz kirúgással az ellenfélnek ajándékozta a labdát, majd Milos Szpaszics lövését bevédte.

Tóth Barna becserélésével még egy erős felépítésű, jól fejelő támadó érkezett a hazaiakhoz, és bár az első félidő végén a szépítést követően a Kisvárda erőre kapott, ismét a házigazda irányította a játékot.

A nagy sprintet kivágó Matheus Leoni megint közel járt a gólszerzéshez, de a Kisvárda is vezetett olyan kontrát, amelyben benne volt az egyenlítés lehetősége. Tapsoltak és éljeneztek a hazai szurkolók, amikor Horváth Krisztofer a 64. percben pályára lépett, gólt azonban Szalai Gábor szerezhetett volna, ha pontosabban céloz Nagy Krisztián lapos centerezése után. Fogytak a percek, aminek hazai oldalon nyilván örültek, a vendégek pedig nem.

Aztán a hosszabbításban a válogatott kerettag Szalai Gábor végképp eldöntötte a három pont sorsát. A KTE győzelemmel indította az idényt, a Kisvárda pedig továbbra is nyeretlen riválisa ellen az élvonalban. 3–1

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 2. FORDULÓ
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Augusztus 4. péntek
Puskás Akadémia–Újpest 3–3Felcsút, Pancho Aréna
Pintér Csaba3700
Augusztus 5., szombat
Mezőkövesd–DVTK 2–4Mezőkövesd, Városi Stadion
Vad II István3915
Augusztus 6., vasárnap
Fehérvár–Ferencváros 3–5Székesfehérvár, Sóstói Stadion
Bognár Tamás
7051
ZTE–MTK Budapest 2–1
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Csonka Bence
1823
Augusztus 7., hétfő
Kecskemét–Kisvárda 3–1
Kecskemét, Széktói Stadion
Káprály Mihály2523
Szeptember 27., szerda
19.00:Paks–DVSCPaks, Paksi FC Stadion
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Újpest FC 2 1 1 5–4 +1 4
2. Puskás Akadémia 2 1 1 4–3 +1 4
3. Ferencvárosi TC 1 1 5–3 +2 3
4. Kecskeméti TE 1 1 3–1 +2 3
4. Debreceni VSC 1 1 3–1 +2 3
6. Diósgyőri VTK 2 1 1 4–3 +1 3
7. Kisvárda 2 1 1 3–3 0 3
8. Zalaegerszegi TE 2 1 1 2–3 –1 3
9. Paksi FC 1 1 1–1 0 1
10. MTK Budapest 2 1 1 2–3 –1 1
11. Fehérvár FC 2 2 4–7 –3 0
12. Mezőkövesd 2 2 3–7 –4 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik