Fehérvár FC: végleg távozott a francia középpályás

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2023.08.28. 11:01
null
Lyes Houri a Ferencváros ellen játszotta az utolsó meccsét a Fehérvárban (Fotó: fehervarfc.hu)
A Fehérvár FC bejelentette, hogy közös megegyezéssel távozott a klubtól a 27 éves francia középpályás, Lyes Houri. 

 

 

„Hétfőn közös megegyezéssel felbontottukLyes Houri szerződését, így távozott klubunktól. A francia középpályás 87 tétmérkőzésen hat gólt szerzett Vidi-mezben” – írja a fehervarfc.hu.

Houri 2020 januárjában érkezett Fehérvárra a román Viitorultól, de 2021 augusztusában egy évre kölcsönadták a szintén román első osztályú CS U Craiovának, melytől tavaly nyáron visszatért, de nem tudott meghatározó játékossá válni. Az előző idényben 17 bajnokin szerepelt, gólt nem szerzett, az új évadban pedig az első két fordulóban játszott. Az NB I-ben összesen 68 meccsen öt gólt ért el.

 

A gsp.ro szerint Houri a román Universitatea Craiovához szerződhet, vasárnap ott volt a letátón a csapat Farul elleni, idegenben 2–0-ra elveszített bajnoki meccsén.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Franck Bambock (francia, Grenoble Foot – Franciaország), Berki Marcell (Red Bull Salzburg – Ausztria), Kalmár Zsolt (DAC 1904 – Szlovákia), Spandler Csaba (Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Mamoudou Karamoko
(francia, FC Köbenhavn – Dánia), Tóth Balázs (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők: Kovács Bence (Kazincbarcika), Zeke Márió (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Kecskés Ákos (Linzer ASK – Ausztria)
Távozók: Alef (Alef dos Santos Saldanha, brazil, Sao Bernardo – Brazília, szabadon igazolható), Claudiu Bumba (román-magyar, ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), ifj. Dárdai Pál (magyar-német, Hertha BSC – Németország). Marcel Heister (német-horvát, Ludogorec Razgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Lyes Houri (francia, szabadon igazolható, érdeklődik iránta: Universitatea Craiova – Románia), Kojnok Zsolt (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Kovácsik Ádám (győri kölcsön után Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Jevhen Makarenko (ukrán, Ordabaszi FK – Kazahsztán, szabadon igazolhatóként), Loic Nego (francia-magyar, Le Havre AC – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Artem Sabanov (ukrán, FK Polisszja Zsitomir – Ukrajna, szabadon igazolhatóként), Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki-magyar, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Babos Bence (FC Ajka), Dala Martin (Nyíregyháza Spartacus)
Kölcsönből visszatér klubjához: Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad – Spanyolország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk
: Kenan Kodro (bosnyák-spanyol, Konyaspor – Törökország), Nikola Szerafimov (északmacedón)

 

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
7 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
9 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
15 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 21:01

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33
Ezek is érdekelhetik