NB I: Vécsei Bálintot meglepte, hogy nem marasztalta a Fradi

CSERHÁTI ANDRÁSCSERHÁTI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 07:34
null
Vécsei Bálintot meglepte, hogy nem marasztalta a Fradi (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)
Vécsei Bálint három és fél év után távozott a zöld-fehérektől. A válogatott középpályás lapunknak beszélt csapatérdekről, pénzről, és persze a jövője is szóba került.

 

– Jól halad a rehabilitációval?
– Szerencsére igen – mondta lapunknak Vécsei Bálint, a 29 éves, 12-szeres magyar válogatott középpályás, aki szerződése június 30-i lejárta, három és fél év után távozott a Ferencvárostól. – Áprilisban ki kellett tisztítani a térdemet, ezután pedig arra kellett figyelnem, hogy minél hamarabb visszatérjen az erő a lábamba. Sajnos akkor is játszottam a bajnoki hajrában, amikor nem kellett volna, de a csapat érdekében megtettem. Nyilván megviselt ez az időszak, mert bár márciusban még futballoztam az észtek és a bolgárok elleni válogatott mérkőzésen, sőt utóbbi meccsen gólt szereztem, nagy bánatomra a júniusi, Montenegró és Litvánia elleni Európa-bajnoki-selejtezőről lemaradtam. A legfontosabb, hogy már látom a rehabilitációs munka végét, néhány hét múlva százszázalékos munkát végezhetek. Ebben az időszakban pihenni, igazán kikapcsolódni sem tudtam, mert kezelésről kezelésre jártam, ezután következhetett az erősítés, az edzés.

– Ráadásul egyre inkább biztossá vált, hogy a Ferencváros nem hosszabbítja meg a nyáron lejáró szerződését. Hogyan emlékszik vissza a Fradinál eltöltött évekre?
– Az ember ilyenkor próbál a szépre, a jóra gondolni, és van belőle bőven: négyszer nyertük meg az NB I-et, egyszer a Magyar Kupát, az előző idényben bejutottunk az Európa-liga legjobb tizenhat csapata közé. A Monaco elleni csoportmérkőzésen győztes gólt rúgtam idegenben, s csodás emlék az Újpest ellen szerzett két gólom is: 2021 februárjában négy nullára nyertünk a Megyeri úton, míg tavaly áprilisban is eredményes voltam – győztünk kettő egyre odahaza, így tettük biztossá a bajnoki címünket. Egyértelműen jó döntésnek bizonyult, hogy a Ferencvároshoz szerződtem.

– A pályafutása ezen szakaszának viszont vége. Csalódásként élte meg, hogy a klub nem marasztalta?
– Igen, de inkább úgy fogalmaznék, meglepett, hogy a klub így döntött. Januárban már beszélgettünk róla, mi lenne, ha meghosszabbítanánk a szerződésemet, de akkor nem jutottunk közös nevezőre – részletekbe nem mennék bele, de aki azt hiszi, a pénzben nem egyeztünk meg, téved. Ezután kisebb szünet következett, arról volt szó, hogy visszatérünk a szerződéshosszabbításra, ha már zsebünkben a bajnoki cím, de ez a tárgyalás elmaradt. Júniusban beszéltünk legközelebb, akkor pedig közölték, a klub nem számol velem. Azért nem értettem, mert az előző idényben – ha nem hátráltatott sérülés vagy eltiltás – rendre lehetőséget kaptam az NB I-ben és a nemzetközi kupában, sőt a válogatottban is. Nyugodtan mondhatom, az előző idényem a legjobb volt a Fradiban! Nem esett jól, amikor meghallottam a döntést, kellett idő, amíg leülepedett bennem, nekem is át kellett állítani az agyamat, hogy ennek a szép időszaknak vége. Persze ahogy telt az idő, egyre inkább benne volt a pakliban, hogy nem maradok, így nem ért annyira váratlanul a döntés. De ahogy mondani szokták, ha egy ajtó bezárul, egy másik kinyílik, így kesergés helyett már előre tekintek.

– Mit lát?
– Még képlékeny, hol folytatom. Több magyar és külföldi egyesület érdeklődött, az elsődleges célom, hogy újra légiósnak álljak. Természetesen minden szempontból a legjobbat szeretném kiválasztani. Mivel a legutóbbi Európa-bajnoki szereplésből kimaradtam, a remélt jövő éviből már nem szeretnék, így a végleges döntésem előtt biztosan felhívom Marco Rossi szövetségi kapitányt, kíváncsi vagyok a véleményére. Hiszek benne, hogy két-három héten belül eldől, merre tovább. Ha mégsem, akkor sem pánikolok.

– Jövő héten csütörtökön tölti be a harmincadik életévét. Hogyan gondol vissza eddigi pályafutására?
– Kazincbarcikai srácként azzal az álommal vágtam neki az életnek, hogy profi futballista válik belőlem, ami szerencsére sikerült. Onnan kitörni nem könnyű, igaz, a Ferencvárosban futballozó Lipcsei Péternek és a Debrecenben is játszó belső védőnek, Komlósi Ádámnak sikerült. A Honvédba szerződni jó döntés volt, sok lehetőséget kaptam a bizonyításra. A következő lépcsőfokot a légióskodás jelentette: a Bologna szerződtetett, de előbb a Leccének, majd a Luganónak adott kölcsön. Olaszországban akadtak nehézségek, Svájcban viszont remekül éreztük magunkat a családdal. Kétszer végeztünk a harmadik helyen, bejutottunk az Európa-liga csoportkörébe, abból a kalandból a maximumot hoztuk ki. A Fradiba szerződésem is egyértelműen jó húzás volt, egyedül a Bajnokok Ligája-szereplés nem adatott meg, mert 2020 őszén sérüléssel bajlódtam. Szóval eddig kerek a sztorim, s hamarosan tovább írom a történetemet. Nagyon várom már, hogy egy csapathoz tartozzak.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia), Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Halmai Ádám (Soroksár SC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium), Varga Ádám (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd, Horváth Bence, Madarász Ádám, Molnár Márton, Szabó Szilárd, Takács Ádám
Kiszemeltek:
Távozók: Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Katona Máté (kecskeméti kölcsön után Soroksár), Adnan Kovacevic (bosnyák, Raków Czestochowa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vécsei Bálint (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér(het)nek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk (sajtóhírek alapján): Carlos Auzqui (argentin, Colo-Colo – Chile), Iyinbor Patrick (Vasas-kölcsönjáték után Kecskeméti TE), Ryan Mmaee (marokkói-belga, Luton Town – Anglia, Trabzonspor – Törökország), Samy Mmaee (marokkói-belga, AEK Athén – Görögország, Trabzonspor – Törökország), Nagy Olivér (soroksári kölcsön után Kecskeméti TE). Kölcsön után végleg távozhatnak: Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia)

Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott összes labdarúgó nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik