Felkészülés: legyőzte a Kisvárdát a Debrecen, Gyirmóton nyert a ZTE

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 20:36
null
Egy öngól döntött a DVSC és a Kisvárda összecsapásán (Fotó: kisvardafc.hu)
A Debreceni VSC hazai pályán játszott felkészülési labdarúgó-mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a Kisvárdát, míg a Zalaegerszeg hátrányból felállva verte meg a Gyirmótot.

 

A kétszer hatvan percig tartó mérkőzés egyetlen gólját egy kisvárdai, a 22 éves Szőr Levente szerezte, aki a saját kapujába talált be. A találkozó 115. percében esett találatnál Dzsudzsák Balázs távoli lövése pattant meg a vendégek középpályásán, majd a labda a kapu bal oldalában kötött ki.

Nem sokkal a gól előtt még büntetőhöz jutott a Kisvárda, Driton Camaj lövését azonban Marko Milosevics hárította.

A kupagyőztes Zalaegerszeg 2–1-es győzelmet aratott az NB II-es Gyirmót otthonában zárt kapus meccsen. A találkozó 40. percében Csóka Szabolcs révén előnybe kerültek a hazaiak, ez azonban csak három percig tartott, Szendrei Norbert gyorsan egyenlített. A hajrában döntötte el az összecsapást az első osztályú együttes, Kovács Barnabás beadására Klausz Milán érkezett, aki a 87. percben a kapuba fejelt.

A ZTE legközelebb hazai pályán játszik felkészülési mérkőzést, július 15-én Schäfer András csapatát, az Union Berlint fogadja.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS (2x60 PERC)
DEBRECENI VSC–KISVÁRDA MASTER GOOD1–0(0–0)

Debrecen-Pallag, DLA. V: Nazsa.
DVSC:
Megyeri (M. Milosevics, a szünetben) – Kusnyír (Neofitidisz, a szünetben), Lagator (Baranyai, a szünetben), Romancsuk (Dreskovics, a szünetben), Ferenczi (Bévárdi, a szünetben), Manrique (Kiziridisz, a szünetben), Loncsar (Varga J., a szünetben), Vajda B. (Ojediran, a szünetben), Szécsi M. (Dzsudzsák, a szünetben), Dorian Babunszki (Mance, 43.; Bárány D., 82.), BódiÁ.(Oliveira, a szünetben).
KISVÁRDA:
Petkovics – R. Stefan, Jovicic, Széles – Navrátil, Ötvös, Körmendi, Alic – Czékus, Mesanovic, Makowski.2. félidő:Kovács M. – Cipetic, Lippai T., D. Kovacic, Szőr, Lucas, Balogh N., Camaj, Szpaszics, Vida K., Ilievszki
Gólszerző: Szőr (115. – öngól)

GYIRMÓT FC GYŐR–ZALAEGERSZEGI TE 1–2 (1–1)
ZTE:Senkó (Gyurján, 62.) – Huszti (Mim, a szünetben), Mocsi (Szafronov, 62.), Csóka, Gergényi (Bedi, 62.) – Szalay (Klausz, 73.), Szankovics (Soltész, 62.), Szendrei N. (Tajti, 73.), Ubochioma (Csóka D., 85.) – Sajbán (Kovács B., 62.), Németh D. (Milovanovikj, 62.)
Gólszerző: Szendrei (43.), Klausz (87.)

A DEBRECENI VSC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor: július 8–20., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.: DVSC–Kazincbarcika (NB II) 3–0 (Bárány, Bódi, Farkas T.)
Július 6. (Pallag): DVSC–Kisvárda 1–0 (Szőr – öngól)
A pontos dátum még nem ismert
Linzer ASK (osztrák I.)–DVSC
Wolfsberger AC (osztrák I.)–DVSC

A KISVÁRDA MASTER GOOD NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
július 8–20., Ausztria
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Július 1.: FC Kosice (szlovák I.)–Kisvárda 1–2 (D. Kovacic, Camaj)
Július 6.(Pallag): Debreceni VSC–Kisvárda 1–0
Július 10., 19.30 (Graz): Kisvárda–Galatasaray (török I.)
Július 13., 17.30 (Gornja Radgona): Kisvárda–Topolyai SC (szerb I.)
Július 16., 17.30: szervezés alatt
Július 19., 17.30: Kisvárda–Maccabi Petah Tikva (izraeli I.)

A ZALAEGERSZEGI TE FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Edzőtábor:
június 27.–július 3., Zrece (Szlovénia)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 29.: ZTE FC–Bohemians 1905 (cseh I.) 0–1
Július 1.: ZTE FC–Dinamo Bucuresti (román II.) 1–0 (Milovanovics)

Július 6.: Gyirmót FC Győr (NB II)–ZTE FC 1–2 (Szendrei, Klausz)
Július 15.: ZTE FC–Union Berlin (német I.)
Július 16.: ZTE FC–NK Nafta (szlovén II.)
Július 20.: ZTE FC–Al-Ittifak (szaúdi I.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik