Újpest: a Honvédból érkezhet Antonov utódja – NS-infó

Vágólapra másolva!
2023.06.13. 11:38
null
Tamás Krisztián 2020 óta a Bp. Honvéd játékosa (Fotó: Földi Imre, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint az Újpest FC tárgyalásokat folytat az NB II-be kiesett Budapest Honvéd lejáró szerződésű balhátvédjével, Tamás Krisztiánnal.

 

Az Újpest FC-ben a 2022–2023-as idényben a szerb Nemanja Antonov szerepelt balhátvéd poszton, akinek a szerződtetését már bejelentette az MTK Budapest.

A Nemzeti Sport értesülései szerint a légióst a Honvéd lejáró szerződésű balhátvédjével, az olasz AC Milanban is nevelkedett, majd Gyirmóton, Fehérváron és Zalaegerszegen is futballozó Tamás Krisztiánnal pótolná az Újpest.

A 28 éves játékossal már folynak a tárgyalások. Hallani a Paksi FC érdeklődéséről is, de Tamás Újpesten született, ott is nőtt fel, onnan szerződött a Haladás utánpótlásába (az Illés Akadémiához), majd Olaszországba – emiatt az Újpest előnyt élvezhet a tárgyalásoknál.

Tamás három évvel ezelőtt igazolt a Honvédhoz, a legutóbbi évadban alapembernek számított az NB II-be kieső kispestieknél, 29 bajnokin szerepelt, de mivel lejár a szerződése, ingyen távozhat.

(A Honvédnál 2022 tavaszán a védő edzője volt Nebojsa Vignjevics, az Újpest jelenlegi vezetőedzője tehát pontosan tisztában van Tamás Krisztián képességeivel – a szerk.)

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Flora Tallinn – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail – Azerbajdzsán), Máté Zsolt (Tiszakécske), Radosevics Ognjen (szerb, Szentlőrinc)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Tamás Krisztián (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Távozók
: Nemanja Antonov
(szerb, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Filip Pajovics (szerb, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Fernand Gouré (elefántcsontparti, Westerlo – Belgium)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
20 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik