NB I: rutinos spanyol középpályást igazolt a DVTK

D. S. B.D. S. B.
2023.06.28. 11:10
null
Alexander Vallejo a DVTK-nál folytatja pályafutását (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB I-be bajnokként feljutó Diósgyőri VTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 31 éves Alexander Vallejo a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatnál folytatja pályafutását.

Alexander Vallejo Spanyolországban a Deportivo Alavés, az RCD Mallorca, a Córdoba és a Fuenlabrada csapatait erősítette 2019-ig. A védekező középpályás néhány hónap után szabadon igazolható játékosként írt alá az angol másodosztályú Huddersfieldhez, melyet 2022 nyaráig erősített, majd Ciprusra igazolt, ahonnan pedig fél év után távozott is, és a lengyel Stal Mielec szerződtette, de a klub nem hosszabbította meg a spanyol kontraktusát, aki így szabadon igazolható játékosként írt alá a DVTK-hoz.

„Izgatottan várom, hogy elkezdjem a diósgyőri munkát. Nem sokat tudtam a magyar bajnokságról, amikor először került szóba a DVTK neve. Az internetes keresés során a klubról és a városról találtak azonban azt mondták, hogy érdemes meghallgatni a vezetőedzőt. Játszottam Angliában, Cipruson, Lengyelországban és most Magyarországon fogok. Soha nem egyszerű klubot, még kevésbé országot váltani, de Kuznyecov Szergej szavai és a bajnokavatóról átküldött videók meggyőztek arról, hogy érdemes elfogadni a DVTK ajánlatát. Talán az fogott meg leginkább, hogy a DVTK igyekszik birtokolni a labdát, mert ellenkező esetben sokkal nehezebb és fárasztóbb is játszani” – fogalmazott Alex Vallejo.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DIÓSGYŐRI VTK-NÁL
Érkezők: Julien Célestine (francia, Club León FC – Mexikó), Bozsidar Csorbadzsijszki (bolgár, Widzew Lódz – Lengyelország), Marin Jurina (horvát-bosnyák, Al-Fajszali – Szaúd-Arábia), Artem Odincov (ukrán, Kisvárda), Alexander Vallejo (spanyol, szabadon igazolható – legutóbb Stal Mielec – Lengyelország), Rudi Pozeg Vancas (szlovén, FC Koper – Szlovénia)
Kölcsönbe érkezők: Karlo Sentic (horvát, Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatér(het)nek: Hornyák Marcell (Csákvár), Kispál Tamás (Eger SE), Papp Marcell (Dorogi FC), Szőke Adrián (szerb-magyar, Topolyai SC – Szerbia), Vajda Botond (Tiszakécskei LC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Joaozinho (Joao Carlos Reis Graca, portugál, Estoril – Portugália), Godfrey Bitok Stephen (nigériai, szabadon igazolható – próbajáték), Eze Vincent Okeuhie (nigériai, szabadon igazolható – próbajáték)
Távozók: Eppel Márton (szabadon igazolható), Könyves Norbert (magyar-szerb, szabadon igazolható), Senkó Zsombor (Zalaegerszegi TE FC), Szűcs Kornél (Kecskeméti TE), Vajda Botond (szlovák-magyar, Debreceni VSC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Radics Márton (Puskás AFC)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Koman Vladimir, Viczián Ádám

Legfrissebb hírek

Hosszabbított Banai Dáviddal az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:02

NS-elemzés: bajnoki címet ért az ETO korszerű labdás játéka

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:54

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 11:55

Bronzérmek a Borházban – ünnepi ebéddel zárta az idényt a Paks

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 10:15

„Ez az időszak sajnos most lezárul” – Ádám Martin távozik Paksról

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 08:34

Ötezren az esőben: átvette a trófeát a bajnok ETO – videó

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 17:39

Bognár György: Ez a mostani harmadik hely kiugróan jó eredmény

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 07:55
Ezek is érdekelhetik