NB I: bosnyák válogatott jobbhátvédet szerződtetett a Kisvárda – hivatalos

2023.06.18. 13:22
null
Branimir Cipetic Horvátországból tette át a székhelyét Kisvárdára (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Lokomotiva Zagreb bosnyák válogatott jobbhátvédjét, Branimir Cipeticet.

A 28 éves labdarúgó a 14-es mezszámot kapta új csapatában, a szerződés hosszát a klub nem hozta nyilvánosságra.

„Nagyon örülök, hogy Kisvárdára szerződtem, nem ismeretlen számomra a csapat, az elmúlt két-három évben követtem az eredményeit, tudom, hogy kilépett a nemzetközi porondra, s egyre meghatározóbb a szerepe a magyar élvonalban – idézi a klubhonlap Branimir Cipeticet. Újabb ország újabb csapatában jutok lehetőséghez, számomra kihívást jelent, hogy itt is megfeleljek az elvárásoknak, és hozzá tudjam segíteni a csapatot a céljai eléréséhez. Amikor hazatértem Spanyolországból, tervem volt, hogy az egyre jobban fejlődő magyar vagy lengyel bajnokságba kerüljek, előbbi megvalósult, ennek nagyon örülök. A Lokomotiva Zagrebből érkezve erősebb bajnokság erősebb csapatához igazolok, erre fel fogják kapni a fejüket Boszniában is, így újra adva lesz számomra az esély, hogy bekerülhessek a válogatottba.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Branimir Cipetic (bosnyák-horvát, NK Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Kovács Marcell (Soroksár SC), Lippai Tibor (Kazincbarcika)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hej Viktor (ukrajnai, MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Anton Kravcsenko (ukrán, szabadon igazolható), Artem Odincov (ukrán, Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
3 órája

Két légiósától elköszönt a Kisvárda

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:05

Bódog Tamás: A ZTE elleni meccs remek reklámja volt a labdarúgásnak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 07:25

A kiesés és az edzőváltás meghozta a felszabadultságot, a DVTK nyerni tudott Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 16:32

Bohdan Melnik: Szeretnénk újra átélni a győzelem érzését

Labdarúgó NB I
2026.04.25. 08:44

Az ETO legutóbb abban az évben tudta megverni a Debrecent, amikor negyedszer bajnok lett

Labdarúgó NB I
2026.04.24. 13:50

Az MTK legyőzte a Kisvárdát, benn maradt az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 18:54

Kerezsi Zalán: Akár már ebben a fordulóban is bennmaradhatunk

Labdarúgó NB I
2026.04.18. 11:28
Ezek is érdekelhetik