FTC: az AEK érdeklődik Samy Mmaee iránt, a Trabzon Ryant is vinné – sajtóhír

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.06.25. 10:37
null
Samy Mmaee (balra) és Ryan Mmaee iránt is érdeklődnek (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros labdarúgói a két ausztriai edzőtáborozás között ezen a hétvégén pihenőjüket töltik, kérdés, miként formálódik a keret a közeljövőben. Görög és török sajtóhírek szerint az AEK Athén ajánlatot tehet a Fradinak Samy Mmaeeért, míg a Trabzonspor a testvérével együtt vinné 4.5 millió euróért.



A HÉTVÉGÉT MAGYARORSZÁGON tölti a Ferencváros, a játékosok az e heti ausztriai edzőtáborozást követően néhány nap szabadságot kaptak. Sok idejük azonban nincs a pihenésre, hiszen hétfőn ismét útra kelnek, Délkelet-Ausztria helyett ezúttal nyugatra, Tirolba utaznak, ahol július 4-ig jó néhány edzés és három felkészülési találkozó vár a magyar bajnokra. Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző kérésének megfelelően erős edzőpartnereket kerestek, június 27-én az azeri Qarabag, 30-án az osztrák Salzburg, július 3-án pedig a román Botosani ellen teszteli a futballistákat a zöld-fehérek szakmai stábja.

A második edzőtáborba már szinte teljes kerettel utazik a Ferencváros, a különböző válogatottaknál pályára lépő futballisták is csatlakoznak az együtteshez. Dibusz Dénes, Botka Endre, Baráth Péter, a legutóbbi gólkirály, Varga Barnabás is útra kel, míg Myenty Abena visszatért Magyarországra Suri­name-ból. Kérdés, hogy a keretben milyen változások lehetnek még, Görögországból származó információk szerint az AEK Athén szívesen látná Samy Mmaeét. Úgy tudni, a görög élcsapat ajánlatot tehet a marokkói válogatott hátvédért – hogy valóban befut-e az írásos vételi szándék, vagy csupán érdeklődésről van szó, a következő napokban alighanem kiderül.

Közben az aspor.com.tr arról írt, hogy a Trabzonspor is vinné Samy Mmaeet, sőt, a testvérét, Ryant is összesen 4.5 millió euróért (1.66 milliárd forint).

A tiroli edzőtáborban biztosan nem számíthat a szakmai stáb az első edzőmérkőzésen, az NK Rogaska ellen (0–0) megsérülő Alekszandar Pesicsre, akinek kiugrott a válla, és bár műteni nem kell, teljes felépülése hat hetet vehet igénybe. Ha így lesz, a szerb támadó a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában biztosan nem lép pályára, a magyar bajnok július 11-én a feröeri aranyérmes KÍ otthonában kezdi a sorozatot.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Halmai Ádám (Soroksár SC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Iyinbor Patrick (Vasas FC), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium), Varga Ádám (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd, Horváth Bence, Madarász Ádám, Molnár Márton, Szabó Szilárd, Takács Ádám
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján): Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia, szabadon igazolható)
Távozók: Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Adnan Kovacevic (bosnyák, Raków Czestochowa – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Vécsei Bálint (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér(het)nek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk (sajtóhírek alapján): Ryan Mmaee (marokkói-belga, Luton Town – Anglia, Trabzonspor – Törökország), Samy Mmaee (marokkói-belga, AEK Athén – Görögország, Trabzonspor – Törökország)
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik