Sportrádió: Lesajnáló tekintetek helyett elismerően néznek – Orosz Pál

S. B.S. B.
2023.05.09. 19:50
A Sportrádió Hazafutás című műsorában a Ferencvárosi TC sportigazgatója, Hajnal Tamás és az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál volt Szegő Tibor vendége. A szakemberek beszéltek az egymás utáni ötödik bajnoki cím megszerzéséről, a csapat megítéléséről a nemzetközi mezőnyben és a jövőbeli esetleges változásokról is.

 

„Ez történelmi siker – kezdte a bajnoki címmel összefüggésben Hajnal Tamás. Természetesen büszke vagyunk arra, amit elértünk, és tudjuk, hogy nagyon kemény munka árán sikerült megvédenünk bajnoki címünket. Ugyan megvan már az ötödik, de azon jár a klubban mindenkinek az esze, hogyan szerezhetjük meg a hatodikat is.”

Hajnal ezt követően beszélt a Fradi ez idényben bekövetkezett pár hetes hullámvölgyéről is:

„Megvoltak ennek az időszaknak természetesen az okai, mentális fáradtság, sérüléshullám és a jó munkát végző rivális. Ennek ellenére az olyan alkalmaknál, amelyeknél a nyomás nagyobbnak tűnt, akkor mindig tudtunk reagálni, és nem engedtük, hogy közelebb kerüljenek hozzánk.”

„Nagyon hosszú és nagyon nehéz idényen vagyunk túl, de emlékezetes volt, és bízunk benne, hogy a szurkolóknak is okoztunk felejthetetlen pillanatokat” – fejezte ki háláját az 54-szeres magyar válogatott játékos.

„Mindig azon vagyunk, hogy jobbá váljunk, de ez nem csak abból áll, hogy külső játékosokat hozunk. Fontos megtalálni az itt lévők megfelelő szerepét, és fontos továbbfejleszteni őket” – fejtette ki a sportigazgató az átigazolási időszakhoz kapcsolódó terveiről.

Orosz Pál szerint nincs szükség nagy változásokra (Fotó: Soundcloud/Sportrádió)
Orosz Pál szerint nincs szükség nagy változásokra (Fotó: Soundcloud/Sportrádió)

Orosz Pál fontosnak tartotta kiemelni, hogy a zöld-fehérek visszakerültek a labdarúgás külföldi palettájára: „Nagyon jó érzés, hogy bárhova is megyek külföldön, lesajnáló tekintetek helyett elismerően néznek az emberek. Ez rendkívül nagy büszkeség, nemcsak a fradistáknak, hanem minden olyan magyar embernek, aki szereti a labdarúgást. Nem kell elrugaszkodni és azt gondolni, hogy olyan szinten vagyunk, mint a nagy klubok, de egyértelműen jó úton haladunk.”

Hajnalhoz hasonlóan ő is úgy véli, nem kell hatalmas változásokat beiktatni nyáron: „Nagyon sokan dolgozunk egész éveben tudatosan, hogy fejlődjön a csapat, és mindig tisztában vagyunk vele, milyen lehetőségeink adódnak. Furcsa lenne azt mondani, hogy nem tervezünk változtatásokat, és szintén furcsa lenne ezekről a bajnokság lezárta előtt beszélni. Természetesen óriási mozgásokra nem kell számítani, úgy látjuk, ennek a csapatnak a váza megvan, hisz nem véletlenül jutottunk be az Európa-ligában a legjobb tizenhat közé.”

OROSZ PÁLLAL A TELJES BESZÉLGETÉST ITT TUDJA MEGHALLGATNI!

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
33 perce

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
6 órája

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
13 órája

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

Olvasóinknál is Zachariassen volt a Celtic elleni meccs legjobb ferencvárosi játékosa

Európa-liga
2026.09.18. 16:45

Nézze meg a Ferencváros elmúlt hét évének legszebb nemzetközi góljait! – videók

Európa-liga
2026.09.18. 16:16

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38