NB I: Sok szempontból nehéz év volt – Kubatov Gábor

2023.05.06. 21:29
null
„Nagyon sokat tanultunk ebben az évben” (Fotó: Facebook/Kubatov Gábor)
Kubatov Gábor, az FTC elnöke szerint sok szempontból nehéz év áll a Ferencváros immáron 34-szeres magyar bajnok labdarúgócsapata mögött.

 

A klub első embere szombaton, a Kisvárda elleni találkozót megelőzően nyilatkozott az M4 Sportnak.

„Pont úgy örülök neki, mint az elsőnek. Nem lehet megszokni ezt az érzést, mert Magyarország legjobb csapatának lenni az nagyon felemelő dolog” – mondta Kubatov Gábor. „Sok szempontból nehéz év volt, mert mégiscsak egy nemzetközi kupában kellett játszanunk, ahol persze sikerrel szerepeltünk, de azért a magyar bajnokságban is részt kellett venni, és nagyon sokat tanultunk ebben az évben ezekből a meccsekből.”

Az FTC elnöke elmondta, a klubnál hagyományosan télen próbálták erősíteni már a következő idényre előre gondolkodva a csapatot, véleménye szerint ez most kicsit lehetett volna jobb is, ugyanakkor a „jóisten segít, mert egy Lisztes Krisztiánt adott nekünk, akivel azt látom, előre léptünk”.

Kubatov Gábor a szakmai stábból külön dicsérte Hajnal Tamás sportigazgatót, aki „a szorgalmával és a megbízható munkájával” emelkedett ki.

Az elnök szerint a tavaszi formaingadozásnak az is volt az egyik oka, hogy a gárda viszonylag szoros mérkőzéseken búcsúzott tavasszal a nemzetközi kupától – a Ferencváros az azóta már elődöntős Bayer Leverkusennel szemben esett ki a 16 között az Európa-ligában –, és ezt sokan csalódásként élték meg, „de megint tanultunk valamit”.

Legfrissebb hírek

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!

Európa-liga
10 órája

A közösségépítő Borbély Balázs lehet a Ferencváros legjobb igazolása – új útra lépett az ETO

Labdarúgó NB I
23 órája

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:53

Negyvennégy év után tud-e újra címet védeni az ETO?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:30

Julian Jenner: A Ferencváros remekül futballozott

Európa-liga
Tegnap, 13:15

31 év után újra találkozik egymással az FTC és a Real Madrid – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:15

Középszerű Twentéről írtak a holland lapok a Ferencváros elleni vereség után – sajtóvisszhang

Európa-liga
Tegnap, 9:04

Joseph duplájával aratott fontos győzelmet a Twente otthonában a Ferencváros

Európa-liga
2026.07.23. 21:52