Újpest: „Nagyon nem ünnepeltünk, mert fájó, hogy még a bennmaradásért küzdünk”

N-P. T.N-P. T.
2023.04.17. 09:07
A labdarúgó NB I 27. fordulójának utolsó mérkőzésén az Újpest FC hazai pályán 3–2-re legyőzte a mostanában idegenben igencsak vitézkedő Paksot. A találkozó után a mezőny egyik legjobbjával, az újpesti Varga Balázzsal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Varga Balázst akkor cserélte le Nebojsa Vignjevics vezetőedző, amikor még 2–2 volt az állás.

„Aztán büntetővel nyertük meg a meccset. Azt gondoltam, hogy az első félidő alapján abszolút kijárt nekünk a győzelem, a másodikat már kiegyenlítettebbnek éreztem, annak egy részét már kívülről láttam. Ott a döntetlen reális volt, az a játékrész egy-egy is lett. Nagyon boldogok vagyunk, hogy így nyerni tudtunk.”

Videónkban beszél arról, hogy nem vitték túlzásba az ünneplést az öltözőben, de elárulja, hogy a tabella 7. helyéről már előre is tekintgetnek-e. Szóba kerül a Szusza Ferenc Stadion ereje, ahol októberben kapott ki legutóbb a csapat, illetve arra a kérdésre is válaszol, hogy Nebojsa Vignjevics érkezésével mi változott meg, hiszen a régi-új edzővel még veretlen a csapat. Természetesen már a Honvéd elleni, pénteki mérkőzés is szóba kerül.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ
Újpest FC–Paksi FC 3–2 (2–1)
Budapest,
Szusza Ferenc Stadion, 3184 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző: Gouré (7.), Mörschel (45+4.), Antonov (84. – 11-esből), ill. Varga Barnabás (32., 52. – az elsőt 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2022–2023, 27. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 14., péntek
DVSC–Puskás Akadémia 0–1Debrecen,Nagyerdei Stadion
Bognár Tamás
3726
Április 15., szombat
Kecskemét–ZTE 3–0Kecskemét,Széktói Stadion
Csonka Bence2812
Mezőkövesd–Vasas 1–4
Mezőkövesd,Városi Stadion
Bogár Gergő1850
Ferencváros–Bp. Honvéd 3–0
Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba11 793
Április 16., vasárnap
Kisvárda–Mol Fehérvár 0–0Kisvárda,Várkerti StadionFarkas Ádám2010
Újpest–Paks 3–2Budapest,Szusza Ferenc StadionVad II István
3184
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 16 6 5 54–25 +29 54
2. Kecskeméti TE 27 12 12 3 41–24 +17 48
3. Paksi FC 27 12 5 10 50–46 +4 41
4. Debreceni VSC 27 11 7 9 43–38 +5 40
5. Puskás Akadémia 27 10 10 7 37–35 +2 40
6. Kisvárda 27 8 12 7 37–40 –3 36
7. Újpest FC 27 9 7 11 35–47 –12 34
8. Mezőkövesd 27 8 8 11 27–35 –8 32
9. Zalaegerszegi TE 27 8 7 12 31–34 –3 31
10. Mol Fehérvár 27 7 9 11 32–36 –4 30
11. Budapest Honvéd 27 7 7 13 28–43 –15 28
12. Vasas FC27 4101324–36–1222
Legfrissebb hírek

Robbie Keane a kiállításról: Így kiesik még egy labdarúgó, akit a szabály betartása érdekében játszatni tudnék

Labdarúgó NB I
2026.04.26. 20:46

Bártenderként a férfiak között is varázsol a korábbi magyar válogatott rg-s

Egyéb egyéni
2026.04.21. 11:27

„Mi, magyarok megtehetjük, becsüljük ezt meg” – Szécsi Zoltán is üzent követőinek

Egyéb egyéni
2026.04.10. 14:30

Szendrei és Böde is duplázott, a Paks a végére kiütötte a Barcikát

Labdarúgó NB I
2026.04.04. 18:57

Erste Liga: bemelegítés alatt verekedtek, négymeccses eltiltást kaptak – videó

Jégkorong
2026.04.01. 10:17

Így lőtt gólt Schön Szabolcs a szlovénok ellen – videó

Magyar válogatott
2026.03.28. 20:02

„Ez van, amikor elsül a bal láb” – Bohdan Melnik a Ferencváros elleni góljáról

Labdarúgó NB I
2026.03.24. 10:48

A rúdugró rúdja kiütötte a futó hétpróbázót – videó

Atlétika
2026.03.24. 10:43
Ezek is érdekelhetik