Felkészülés: két góllal nyert a Topolya a ZTE ellen

V. GY.V. GY.
2023.03.25. 16:11
null
Budaörsön nyert a kék mezes Topolya a ZTE ellen (Fotó: Török Attila)
A szerb élvonal második helyén álló Topolyai SC 2–0-ra legyőzte az NB I 7. helyén álló Zalaegerszeget Budaörsön felkészülési mérkőzésen.

 

Határon túli magyarok találkozója is volt a szombati ZTE FC–Topolyai SC felkészülési mérkőzés, hiszen a vendégek csapatát a történelmi Magyarország területéhez tartozó településen alapították, s a jelenkorban is van némi kapcsolódás a magyar labdarúgással: a keret tagja a zentai születésű magyar-szerb állampolgársággal rendelkező Szőke Adrián, a magyar utánpótlás válogatott csatár a Diósgyőri VTK kölcsönjátékosaként futballozik Topolyán. A találkozót a Kárpátaljáról, Ungvárról származó Káprály Mihály vezette, az egerszegiek középpályása, Gergényi Bence pedig korábban a szlovéniai Lendván is futballozott.

A ZTE FC – kihasználva a válogatott mérkőzések miatti szünetet – „félútra”, Budaörsre hívta meg a Topolyát, s csodás ékszerdobozban játszhattak a csapatok. Ricardo Moniz, az egerszegiek vezetőedzője csupán a kapus- és a csatárposzton változtatott, a válogatott kerettel készülő Demjén Patrik helyett Gyurján Márton védett, míg a támadósorba a 18 éves Klausz Milán került. Kellemetlenebb ellenfelet nem is választhatott volna a ZTE, hiszen a szerb élvonal második helyén tanyázó együttes komoly játékerőt képvisel, mégis az egerszegiek játszottak fölényben az első félidőben, a Topolya csak kontraakciókkal próbálkozott, kevés sikerrel.

Az első félidő, kemény, harcos játékot hozott, kevés helyzettel, míg a második félidő elején egy sikeres ellenakció végén megszerezte a vezetést a Topolya. Ezután természetesen nem feladva meccset Ricardo Moniz három fiatalt is pályára küldött, köztük a 18 éves Csóka Dominiket, aki a balhátvéd öccse, mondván, ők is érezzék a törődést.

ZALAEGERSZEGI TE FCTOPOLYA (szerbiai) 0–2 (0–0)
Budaörs, 100 néző. Vezette: Káprály
ZTE FC: Gyurján M. – Huszti A. (Király M.), Szafronov (Kámi), Kálnoki-Kis (Tullner), Csóka Dániel – Szendrei N. (Csóka Dominik), Tajti (Ubochioma) – Mim, Klausz, Gegényi – Ikoba (Baloteli, Papp Cs.)
TOPOLYAI SC: N. Filipovics – Krpics, Sztojkovics, Sztanojev (Csolics), Cvetinovics (Petrovics) – Kuveljics, Miloszavljevics (Andjelkovics), Cvetkovics – Szőke (Djakovac), Vukics, Mircsevszki (Radin)
Gólszerző: Vukics, Djakovac

Legfrissebb hírek

A férfi kéziválogatott simán legyőzte Olaszországot Tatabányán

Kézilabda
18 órája

A Partizan a Topolya ellen szakította meg a rossz sorozatát

Minden más foci
2026.03.14. 18:08

Csonka András: Esélyesek vagyunk, és a továbbjutást várják a csapattól

Labdarúgó NB I
2026.03.04. 09:44

A Topolya két góllal kikapott a Novi Pazar vendégeként a szerb Szuperligában

Minden más foci
2026.02.28. 14:53

Válogatott: jövő hétfőn kezdődik a jegyértékesítés a Szlovénia elleni felkészülési meccsre

Magyar válogatott
2026.02.27. 18:28

Női kézilabda: sérülés miatt változott a dán válogatott mieink elleni kerete

Kézilabda
2026.02.26. 10:50

A hajrában bukta el a győzelmet, nem tudott előzni a Topolya

Minden más foci
2026.02.22. 20:52

Idegenben nyert, és feljött a tizedik helyre a Topolya

Minden más foci
2026.02.15. 18:54
Ezek is érdekelhetik