NB I: Nagyon kellett volna a három pont, mert a túlélésért küzdünk – Kruscsics

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 17:17
null
Itt még az újpestiek örültek, a végén már a kecskemétiek (Fotó: Földi Imre)
Az NB I 21. fordulójában a Kecskeméti TE kétgólos hátrányból felállva, a négyperces hosszabbítás ötödik percében egyenlített az Újpest FC ellen. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az Újpest trénere, Milos Kruscsics szerint nehéz mérkőzés volt.

„A körülmények is nehezítették, esett az eső, nem volt a legjobb a pálya talaja. Ennek ellenére a hazai klub mindent megtett, hogy a legjobban előkészítse a pályát. Jól kezdtünk, gyorsan vezetést szerezünk, ezt a fajta támadótájékot gyakoroltuk egész héten. Aztán a hazai csapat védekezőbb felállást vett fel, miközben próbált beszorítani is minket. A szünet után sikerült még egy gólt szerezni, és sokáig ellenőrzésünk alatt tartottuk a meccset. Aztán bármelyik csapat rúghatott volna gólt. Nehéz most elemeznem, mert az utolsó tíz percre emlékszem igazán, amikor a hazai gárda mindent megtett, amit csak lehetett. Nagyon nyomtak a kecskemétiek, megérdemelten rúgták be a második gólt is. A döntetlen Kecskeméten nem rossz eredmény, de közel voltunk a három ponthoz is, már úgy éreztük meg is van. Nagyon kellett volna, hogy levegőhöz jussunk, hiszen a túlélésért küzdünk. Reméljük, legközelebb szerencsénk lesz, de az egy pont is pont.”

MILOS KRUSCSICS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Kecskeméti TE vezetőedzője, Szabó István elismerte: jól felkészült csapatából az Újpest.

„Korán hátrányba kerültünk, ez meghatározta az első félidőt. Nyomtunk, nyomtunk, de a pontrúgásokon kívül nem jutottunk többre. Alig vártam a szünetet, hogy változtatni tudjunk. A második játékrészben megint jól kihasználta a lehetőségét az Újpest, de a csapatnak végig volt hite. Már a szünetben is arról beszéltünk, hogy a hitünket nem veszíthetjük el. Nagyon örültünk a végén az egyenlítő gólnak, mert sokat tettünk érte, nagyon komoly mezőnyfölényt harcoltunk ki, rengeteget futottunk. Kis híján nyerni tudott az Újpest, biztosan bosszúsak most, de nem érdemtelen a pontszerzésünk.”

SZABÓ ISTVÁN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

TÓTH BARNA: CSAK EGYSZER ÉLTEM ÁT ILYEN KATARZIST

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

Kecskeméti TE–Újpest FC 2–2 (0–1)
Kecskemét,
Széktói Stadion. 3751 néző. Vezette: Derdák
Gólszerző:
Tóth B. (83., 90+5.), ill. Simon K. (12.), Varga B. (52.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Az olasz negyedik vonalban folytathatja a legutóbb az NB I-ben szereplő légiós

Labdarúgó NB I
14 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 07:22

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Novák Csanád fejes gólja döntött Szegeden – a volt NB I-es KTE bánta

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:54

Gera a Kecskemétnél is többet veszíthet, ha a megfiatalított csapattal nem jön össze a feljutás – NB II-es felvezetés, 16. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 08:23

Gera Zoltán: Nehéz idény lesz mindenkinek

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 12:54

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik