NB I: megsérült az FTC ellen bravúrokat bemutató kapus

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 11:10
null
Megyeri Balázsra hetekig nem számíthat a DVSC (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I-ben 21 forduló után a 4. helyen álló Debreceni VSC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a vasárnapi, FTC ellen 2–0-ra elveszített mérkőzésen megsérült a hajdúságiak egyszeres magyar válogatott kapusa, Megyeri Balázs.

A klub közölte: Megyeri az orvosi vizsgálatok szerint részleges combfeszítőizom-szakadást és részleges térd belső oldalszalag-sérülést szenvedett, ezért a kapusra több hétig nem számíthatnak.

A hajdúságiaktól a téli átigazolási időszakban a görög Levadiakoszhoz igazolt Gróf Dávid, míg Nyíregyházára került a szerződést bontó Hrabina Alex, Raul Balbaraut pedig örmény klubhoz adták kölcsön, így a DVSC-nek jelenleg csak egy bevethető kapusa van, a 17 éves Erdélyi Benedek.

FRISSÍTÉS: a DVSC nem sokkal Megyeri Balázs sérülésének közlése után számolt be róla, hogy szerződtette a helyi akadémián nevelkedő, s az elmúlt hetekben a csapattal készülő Kovács Pétert, aki 2020-ban az akkor NB II-es Budaörsben 33 mérkőzésen védett, 2021-ben a Szolnoki MÁV-hoz került, melynél további tíz másodosztályú bajnokin szerepelt, a mostani idényben pedig a PMFC játékosa volt, s egy kupamérkőzésen lépett pályára.

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Debreceni VSC–Ferencváros 0–2 (0–1)
Debrecen, Nagyerdei Stadion. 13 004 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gólszerző: R. Mmaee (37., 79.)
Kiállítva: Mance (DVSC, 82.)

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT BŐVEBBEN!

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
14 órája

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
17 órája

NB I: íme, a 20. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 10:20

A DVSC-nek elege lett Rúsz Márton játékvezetőből

Labdarúgó NB I
2026.02.03. 09:56

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 15:19

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35
Ezek is érdekelhetik