NB I: Baráth Péter a Fradiban folytatja – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.02.14. 17:03
A labdarúgó NB I-ben a DVSC kötelékébe tartozó középpályás, Baráth Péter kölcsönben a címvédő Ferencvárosban folytatja pályafutását – közölte az FTC honlapja.

Baráth Péter a Ferencvároshoz került (Fotó: fradi.hu)
Baráth Péter a Ferencvároshoz került (Fotó: fradi.hu)
Baráth Péter a Ferencvároshoz került (Fotó: fradi.hu)
Baráth Péter a Ferencvároshoz került (Fotó: fradi.hu)
Baráth Péter a Ferencvároshoz került (Fotó: fradi.hu)

 

A magyar válogatottban 2022 novemberében, a Luxemburg elleni (2–2) felkészülési mérkőzésen bemutatkozó Baráth Péter az idény végéig került kölcsönbe az FTC-hez.

A DVSC azt közölte honlapján, két klub az idény végén egyeztet majd a korábbi utánpótlás-válogatott játékos esetleges végleges átigazolásáról.

A védelemben is bevethető belső középpályás Gyulaházán kezdte pályafutását, innen a Kisvárda, majd a Debrecen utánpótlásához került. A DVSC-ben 2020 januárjában mutatkozott be az NB I-ben – a klubban 83 tétmeccsen 9 gólig és 12 gólpasszig jutott.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke közösségi oldalán sejtelmesen kommentálta Baráth Péter megszerzését, s azt írta: „mára az első”, azaz a zöld-fehérek újabb játékossal bővülhetnek.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Sztefan Loncsar (montenegrói, Novi Pazar – Szerbia), Antonio Mance (horvát, NK Osijek – Horvátország), Hamzat Ojediran (nigériai, KF Egnatia – Albánia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérnek: Sipos Szabolcs (Szeged-Csanád GA)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: Varga Kevin (Hatayspor – Törökország)
Távozók:Charleston Silva dos Santos (brazil, felbontották a szerződését, szabadon igazolható), Hrabina Alex (Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Karim Lukili (marokkói, Karmiotissza – Ciprus, szabadon igazolhatóként), Gróf Dávid (Levadiakosz – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Baranyai Nimród (Mezőkövesd), Rácz Balázs (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Saná Gomes (bissau-guineai, PFK Beroe Sztara Zagora – Bulgária), Baráth Péter (Ferencváros)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország, onnan Kecskeméti TE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Myenty Abena (suriname-i, Slovan Bratislava – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Qarabag – Azerbajdzsán)
Kölcsönbe érkezők:Nikolai Baden Frederiksen (dán, Vitesse – Hollandia), Baráth Péter (DVSC)
Kölcsönből visszatér: Fortune Bassey (nigériai, Viktoria Plzen – Csehország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Manner Balázs,
Radnóti Dániel István, Varga Zétény
Kiszemeltek: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Simone Trimboli (olasz, Sampdoria – Olaszország)
Távozók:Csontos Dominik (soroksári kölcsön után Mezőkövesd, onnan ETO FC Győr), Aissa Laidouni (francia-tunéziai, Union Berlin – Németország), Rasmus Thelander (dán, Aalborg BK – Dánia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország, legutóbb kölcsönben NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Franck Boli (elefántcsontparti)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik