MLSZ: elfogadták a következő idény versenykiírásait

2022.12.05. 18:17
null
A labdarúgó NB II mezőnye két lépcsőben alakul át (Fotó: Dömötör Csaba)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöksége hétfői ülésén elfogadta a következő idény versenykiírásait, ez alapján a férfi és a női élvonal lebonyolításában sem lesz változás, ugyanakkor a férfi másodosztályban – a korábbi döntésnek megfelelően – húszról 18 csapatosra csökken a mezőny.

 

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a vezető testület arról is döntött, hogy az OTP Bank Liga 2023–2024-es idénye július 28-án, pénteken kezdődik és 2024. május 26-án, vasárnap fejeződik be a tervek szerint.

A Merkantil Bank Liga NB II küzdelmei is ugyanebben az időszakban zajlanak majd, ugyanakkor a másodosztály esetében a versenykiírás figyelembe veszi az elnökség korábbi döntését, melynek értelmében 2024-re 16 csapatosra módosul a mezőny.

„A csapatok kérésének megfelelően a változás két ütemben megy végbe: a most zajló szezon végén, a feljutást és kiesést, valamit az NB III-as bajnokokat is érintő osztályozókat követően jön létre a 18 csapatos mezőny, amellyel a 2023–2024-es idény rajtol. Ami a folytatást és a második lépcsőfokot illeti: a 2024-es szezonzárás után alakul majd ki a célzott 16 csapatos mezőny a Merkantil Bank Ligában” – olvasható az MLSZ cikkében.

Szintén döntés született arról, hogy a Simple Női Liga és NB II-es női bajnokság, továbbá a férfi szakághoz hasonlóan a kupasorozat a mostanival megegyező formában zajlik a következő idényben is.

Az elnökség hétfői határozata értelmében a PMSC utánpótlásbázisa tehetségközponti besorolást és támogatást kap a szövetség sportigazgatóságától.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid elleni meccs miatt elhalasztották az ETO–FTC bajnokit – hivatalos

Labdarúgó NB I
57 perce

A légiósok aránya csökkent, a fiatal játékosoké nőtt – ilyen volt a 12 csapatos NB I első tíz éve

Labdarúgó NB I
2026.07.21. 17:41

Az MTVA 6 milliárd forintot, a Szerencsejáték Zrt. 9 milliárdot fizet az MLSZ-nek

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 18:46

Női labdarúgó NB I: a Szekszárddal vált teljessé a mezőny

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 14:20

Engedett a kluboknak az MLSZ, nem kell vasárnap játszaniuk a csapatoknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 20:03

Nyíregyháza–Újpest meccsel kezdődik az NB I új évada

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 18:46

NB III: Haladás–Sopron, III. Kerület–Csepel, Kaposvár–Siófok, Cigánd–Eger az első fordulóban

Labdarúgó NB II
2026.07.14. 18:25

Elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójának sorsolását

Labdarúgó NB II
2026.07.09. 20:14