Részsiker – Thury Gábor jegyzete

2022.08.05. 23:25

„Ez így is óriási siker, hogy nem esett ki az összes magyar az első körben, ahogy szoktak. Még két csapat maradt talpon, a Fradinak jó lesz az Európa-liga vagy a Konferencialiga, a Vidi meg megy a levesbe a Köln ellen.”

Egy kommentelő véleménye, lehet, hogy igaza lesz, lehet, hogy nem. Mindenesetre vegyük kiindulási alapnak.

Botka Endre: A főtábla a cél, úgyhogy muszáj nyerni
Michael Boris: Öt-nullás meccsben is lehet találni kivetnivalót
Stopira: A gólok miatt tűnt csak könnyű meccsnek

Mint minden, a siker is relatív fogalom, mert ahhoz képest, hogy 2013-ban augusztusra kikoptak a magyar együttesek a nemzetközi kupákból, ez igenis siker. Vagy inkább úgy fogalmaznék, a siker lehetősége. Mert benne van a pakliban, hogy két együttesünk, a Ferencváros és a Mol Fehérvár bejut a csoportkörbe. Egészen pontosan a Fradi a legrosszabb esetben az Európa-konferencialiga főtábláján játszik (már akkor is, ha a Bajnokok Ligája-selejtező harmadik fordulójában az azeri Qarabag útját állja), a Vidinek pedig a Konferencialiga-selejtező harmadik fordulójában az első meccsen aratott 5-0-s győzelme a moldovai Petrocub felett vélhetően azt jelenti, hogy a csapat a playoffkörbe jut, amelyben a Köln vár rá.

Az FTC futballistája, Botka Endre lapunknak nyilatkozta, hogy a zöld-fehérek nem akarnak megállni az Ekl-nél, cél a BL-csoportkör. Erre minden esély megvan!

Noha a székesfehérváriak zöld-foki-szigeteki védője, Stopira szerint még nem dőlt el a továbbjutás, ne legyünk álszerények: ha Michael Boris együttese innen nem jut tovább, akkor... De nem is folytatom. Illetve igen: ifjabb Dárdai Pál esetében megbizonyosodhattunk arról, a kis gól is gól – már csak azért is, mert ahogyan egy szurkolói bölcsesség mondja, apró gólokkal kell megzavarni az ellenfelet. Jelzem, ha a magyar futball kapcsán szeretnék a szépre emlékezni, a Vidi 1984 őszén ugyancsak 5-0-ra győzte le az UEFA-kupában a belgrádi Partizant, s a Köln sem verhetetlen, az Újpest 1983-ban a KEK 2. fordulójában ejtette ki: a Megyeri úti meccsen a jobb sorsra érdemes Törőcsik András vezérletével nyert 3-1-re.

Vegyük részsikernek a két együttes eddigi szereplését, kár, hogy a Kisvárda ehhez nem tudja hozzátenni a magáét. A visszavágó sokkal nyíltabb lenne, ha a norvég Molde ellen a vendégek a lesgól után nem esnek össze, s kisebb hátrányt kellene ledolgozni, nem a 0-3-at.

Az idő eldönti, a Fradinak jó lesz-e az Európa-liga vagy a Konferencialiga, a Vidi meg megy-e a levesbe...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
14 órája

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Mindenkinek van egy 11-e – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.16. 23:44

Még jól jöhet – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.13. 23:57

Baki kizárva – Thury Gábor jegyzete

Minden más foci
2026.09.12. 23:13