NB I: Csoboth Kevin Újpesten folytatja – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.11. 12:33
null
Csoboth Kevin remek tavaszt produkált Szegeden, most Fehérvárról Újpestre szerződött (Fotó: Török János/Délmagyarország)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport értesülései: a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy megszerezte a Mol Fehérvár FC utánpótlás-válogatott támadóját, Csoboth Kevint.

A pécsi születésű, utánpótlásszinten a Főnix Gold FC-nél, a Ferencvárosnál és a Kozármislenynél pallérozódó Csoboth Kevin tehetségére már egészen fiatalon felfigyelt a portugál Benfica, amely 2016-ban szerződtette, s három évvel később már a B-csapatban is bemutatkozott.

Csoboth 2021-ben döntött a hazatérés mellett, elfogadta a Mol Fehérvár FC ajánlatát, de az NB I előző kiírásában csak egyszer, a Ferencváros ellen lépett pályára csereként. Kölcsönbe a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémiához került, s a Tisza-partiaknál 14 találkozón öt gólig jutott, ami után a nyáron visszarendelte őt a Fejér megyei klub, de most elhagyja a székesfehérváriakat és Újpesten építi tovább a karrierjét.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Újpesthez igazolhattam, hiszen egy ilyen nagy múltú klubnál megtiszteltetés játszani– kezdte a lila-fehéreknek adott interjúját Csoboth Kevin. –Én erre úgy tekintek, mint hatalmas előrelépésre a karrieremben. Szeretnék a csapatban jól szerepelni és azért dolgozni, hogy az élmezőnyben végezzünk, személyes motivációm pedig, hogy minél többet tudjak pályára lépni a szezon során. Remélem, a szurkolók is örömmel fogadnak és minél többen kilátogatnak a mérkőzésekre, én mindent meg fogok tenni ezért!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Claudiu Bumba (román, Kisvárda – szabadon igazolható),
Nikola Szerafimov (északmacedón, Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe érkezők:
Peter Pokorny (szlovák, Real Sociedad B – Spanyolország)
Kölcsönből visszatérnek: Csoboth Kevin
(Szeged-Csanád Grosics Akadémia),Lyes Houri(francia, Universitatea Craiova – Románia),Kojnok Zsolt (Budaörs), Emil Rockov (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Budu Zivzivadze (grúz, Újpest FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Bese Barnabás (szabadon igazolható), Csoboth Kevin (Újpest FC), Elek Ákos (visszavonult),Géresi Krisztián (Vasas FC), Halmai Ádám (zalaegerszegi kölcsön után Soroksár), Kovács István (ETO FC Győr), Nikolics Nemanja (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Anorthoszisz – Ciprus, Topolyai SC – Szerbia),Szendrei Norbert (Zalaegerszegi TE FC), Zsóri Dániel (zalaegerszegi kölcsön után MTK Budapest), Adrián Rus (román, Pisa – Olaszország)
Kölcsönbe távozók: Gundel-Takács Bence
(Budafok, legutóbb NK Jarun Zagreb – Horvátország), Kovácsik Ádám (ETO FC),Szabó Levente (Kecskeméti TE), Zeke Márió (gyirmóti kölcsön után Kecskeméti TE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lamin Jallow (gambiai, Vicenza – Olaszország),Peter Zulj (osztrák, Istanbul Basaksehir – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Armin Hodzic (bosnyák, lejárt a szerződése)

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Dzenan Burekovic (bosnyák, szabadon igazolhatóként, legutóbb Göztepe SK – Törökország), Csoboth Kevin (Mol Fehérvár FC), Jack Lahne (svéd, Amiens SC – Franciaország, legutóbb kölcsönben Botev Plovdiv – Bulgária), Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg), Szabó Bálint (Nyíregyháza Spartacus), Giuseppe Borello (olasz, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Csoboth Kevin
(Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Filipovics Marko (BVSC-kölcsön után Szentlőrinc), Kádár Tamás (Paksi FC, szabadon igazolhatóként),Jorgosz Kutrumbisz (görög, Bandirmaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként), Mory Kone (elefántcsontparti, szabadon igazolható), Nikola Mitrovics (szerb, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, Criciúma EC – Brazília, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Kálnoki-Kis Zsombor
(Kazincbarcika), Máté Zsolt (Tiszakécske, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
1 órája

Válogatott: a forma alapján Dárdai Bence–Nikitscher Tamás csere jöhet; mi lesz Balogh Botonddal?

Magyar válogatott
2025.09.29. 17:21

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik