Sportrádió: „A jövőben is magyar játékosokban gondolkozunk a Vasasnál”

L. M.L. M.
2022.07.20. 11:49
null
Nagy Miklós (balra) szerint a Vasasnak sikerült bővítenie keretét az átigazolási időszakban (Fotó: Földi Imre)
Nagy Miklóssal, a Vasas sportigazgatójával és Hinora Kristóffal, az angyalföldiek korábbi U21-es válogatott játékosával beszélgetett Szegő Tibor a Sportrádió Hazafutás című műsorában. Az adásban többek között szó esett a csapat várható NB I-es szerepléséről, a keret összetételéről és a hosszú távú tervekről is.

„Nem szeretném rátenni a terhet a csapatra és nem szeretnék olyan várakozásokat kelteni, amelyek esetlegesen túlzóak lennének, úgyhogy én úgy gondolom, hogy a realitás talaján kell maradnunk és én ezért hangoztatom azt, hogy nekünk az elsődleges célunk a bennmaradás lehet ebben idényben” – nyilatkozott a Vasas NB I-es esélyeit illetően a klub sportigazgatója, Nagy Miklós.

„Gazdaságilag kedvező feltételek mellett tudtunk igazolni, mélyült a keretünk és bővebb lett, tehát nagyon erős a versenyhelyzet, szinte minden poszton két játékosunk van.”

„Magyarokkal gondolkodunk, a jövőben is. Ezt elég határozottan kijelentettük, és tartjuk is magunkat ehhez. Ezt tűztük a zászlónkra, és szeretnénk tartani magunkat ehhez. Nyilván ez szép feladat, hiszen egy szűkebb piacról kell válogatnunk az esetleges hiányposztokra” – mondta Nagy Miklós a hazai játékosokkal kapcsolatban.

A Vasas négy év után jutott vissza az NB I-be, Kuttor Attila csapata a 2021–2022-es idényben 85 pontot szerezve nyerte meg a másodosztályt.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VASAS FC-NÉL
Érkezők:Baráth Botond
(Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként),Deutsch László(Puskás Akadémia),Dombó Dávid(Kisvárda, szabadon igazolhatóként),Géresi Krisztián(Mol Fehérvár FC),Hidi Patrik(Bp. Honvéd),Novothny Soma(Anorthoszisz – Ciprus, szabadon igazolhatóként),Zimonyi Dávid(Zalaegerszegi TE FC, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:Iyinbor Patrick(Ferencváros, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérhetnek:Bánfalvi Dániel(Komárom VSE),Birtalan Botond, Kleisz Márk(mindkettő III. Kerületi TVE),Murka Benedek(FC Ajka),Vernes Richárd(ETO FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Komáromi György(Puskás Akadémia)
Távozók:
Kiss-Szemán Péter(Szentlőrinc, kölcsön után végleg),Kovács Milán(szegedi kölcsön után Gyirmót FC Győr),Murka Benedek(szabadon igazolható),Rétyi Róbert(Szentlőrinc, kölcsön után végleg),Terbe Botond(Pécsi MFC),Tóth Bence(szolnoki kölcsön után Szeged-Csanád Grosics Akadémia),Viczián Ádám(Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:Balajti Ádám(Tiszakécske),Molnár Zsombor(Dorog)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Birtalan Botond,
Kleisz Márk, Szatmári Lóránd,Vernes Richárd


Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
10 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
12 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
12 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
14 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24