Labdarúgás: „Fölhívott a Horváth Feri, Salec, ezek mi voltunk!”

BABJÁK BENCE, PUSZTAI VIOLA (videó)BABJÁK BENCE, PUSZTAI VIOLA (videó)
Vágólapra másolva!
2022.07.28. 15:30
Sallói Istvánt gyerekkorában csak a foci érdekelte, még édesanyja hálós bevásárlótáskáját is felhasználta kapunak a lakásban. Leginkább nagypapája szerette volna a sportág felé terelgetni, abból nem sült ki ugyanis jó, amikor NB I-es futballista édesapjával együtt lépett pályára.  

A Sportkrém stábjának azt is elárulta, mi történt azon a mérkőzésen, édesapjával miért kaptak mind a ketten piros lapot, s mit szólt ehhez az édesanyja.

Bár a kilencvenes években itthon is kiemelkedő játékosnak számított, karrierje igazán a Beitar Jeruzsálemben teljesedett ki. Az interjú alatt számos sztorit felidézett azokból az időkből, például az első bajnoki címét, amelyet alaposan meg akart ünnepelni.

A Mol Fehérvár sportigazgatójaként, illetve válogatott labdarúgó fia, Sallói Dániel révén is rálát a labdarúgás mai viszonyaira. Arra voltunk kíváncsiak, ha most lenne profi futballista, akkor mennyivel alakult volna másképpen a karrierje, videónkban erről is beszél.

Sosem akart elszakadni a futballtól, hiszen mindig is ez volt az élete. Azt is elmondta, miért él-hal ezért játékért.

„Azt szoktam mondani a fiataloknak, hogy futballsztárok vagy rocksztárok legyenek. Nagyon inspiráló tud lenni egy telt házas stadion, egy téttel bíró mérkőzés, vagy amikor gólt lősz és azzal eldől a javatokra a meccs. Horváth Ferivel együtt játszottunk a Vidiben, sokat elmélkedtünk ezen, a mi mondásunk az, hogy az lő gólt, aki gólt akar rúgni, aki megy érte, és mi nagyon mentünk érte. Amikor tizenkilenc évesen a Vidihez került, akkor én már kvázi sztár voltam a csapaton belül. Mondtam neki, figyelj kicsi, ne lepődj meg, elviszed a kapusra a labdát, megbököd, megy a kapuba, bemenne, de ha én utolérem, be fogom lőni. Nézett rám a nagy szemeivel, mondta, oké Salec, de ha te csinálod meg, én is belővöm. És akkor ebben maradtunk. Daninak volt egy ilyen gólja, amikor kipattant és a gólvonalon megállt a labda, ott volt egy csapattársa, már lendített, hogy bepasszolja, de Dani hátulról, tíz méterről full sprintben jött, és berúgta előle. Tehát, tuti gól volt, de ő berúgta. Fölhívott a Horváth Feri, hogy Salec, ezek mi voltunk, ez volt az a gól, ami mi voltunk. Megdicsértem én is Danit, hogy sok szép gól van, de ez az a gól, amit én várok egy támadótól. Amikor Ferivel nosztalgiázunk, mindig azt mondjuk, nincs még egy olyan dolog, ami a gólöröm okozta eufórikus adrenalinbombához lenne hasonlítható.”

Ha még több olyan, érdekes történetre kíváncsi, amit Sallói István megélt karrierje során, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 07:49

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10
Ezek is érdekelhetik