Újpest: Szakály nem siránkozik, Mitrovics Kispestre kerülhet

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 14:47
null
Szakály Péter 35 évesen is ki van éhezve a futballra, a tétmeccsekre – hamarosan eldől, hol folytatja (Fotó: Török Attila)
Szakály Péter sejtette, hogy a nyáron távoznia kell az Újpesttől, ugyanakkor biztos benne, hogy futballozik még az NB I-ben vagy az NB II-ben.

 

Egyelőre egyénileg edz Szakály Péter, miután az Újpest vezetősége nem hosszabbította meg a szerződését. A középpályás a legutóbbi három évben a lila-fehéreknél futballozott, de mint mondta, az elmúlt fél évben történtek után nem érte váratlanul, hogy távoznia kellett.

MITROVICS KISPESTRE KERÜLHET

Mint beszámoltunk róla, Nikola Mitrovics  nem marad Újpesten, mert a klub nem hosszabbította meg a nyáron lejáró megállapodását. Információnk szerint a 35 éves szerb középpályás Budapesten maradna, s a Honvédban köthet ki. Korábban két időszakban is szerepelt a lila-fehéreknél, egyszer-egyszer pedig a Videotonban és a ZTE FC-ben. Eddig 177 magyar élvonalbeli bajnokin játszott, és 15 gólt szerzett.
CS. A.

Valószínűsíthető volt, mert már az ősszel is csak hat mérkőzésen álltam be, ráadásul összesen néhány percet kaptam  – kezdte a 35 esztendős Szakály Péter, aki csaknem 18 éve, 2004 novemberében mutatkozott be az NB I-ben, és 378 élvonalbeli bajnokinál tart.  – Futballozni szerettem volna, de a télen, két nappal az átigazolási időszak vége után az új edző, Milos Kruscsics leült velem beszélgetni, és közölte, nem vesz számításba az első keretnél, de az NB III-ban rendszeresen játszhatnék. Elkaptam a koronavírust, és a gyógyulás után optimális lenne, ha újra felépíthetném magam – persze ez egy lehetőség, mondta, nem kötelező. Ha viszont nem fogadom el, az első csapat kereténél az erőnléti edzéseket külön kellene végeznem az erőnléti edzővel, és az mindkettőnknek rossz lenne.”

Szakály Péter tehát átköltözött az Újpest NB III-as keretéhez, és a tavaszi szezonban tizenegy bajnokin a kezdőcsapat tagjaként segítette a Keleti csoportban szereplő lilákat.

Felesleges siránkoznom, sőt Mundi Viktor edzőnek és a szakmai stábnak, valamint az újpesti fiataloknak köszönettel tartozom, hogy végre magyar srácok között lehettem az öltözőben. Egyelőre egyénileg edzek, de engedélyt kértem egy fővárosi klubtól, hogy a jövő héttől csapatban edzhessek.”

Hozzátette, egy-két évig biztosan futballozik még, s a közeljövőben eldől, melyik NB I-es vagy NB II-es klubban folytatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Matija Ljujics (szerb, Hapoel Haifa – Izrael), Vincent Onovo (nigériai, Randers FC – Dánia, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Máté Zsolt (Tiszakécske), Mucsányi Márk (Szentlőrinc), Junior Tallo (elefántcsontparti, Samsunspor – Törökország)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Stopira (Ianique dos Santos Tavares, zöld-foki-szigeteki, Mol Fehérvár)
Távozók: Giorgi Beridze (grúz, Ankaragücü – Törökország, szabadon igazolhatóként), Jorgosz Kutrumbisz (görög, szabadon igazolható), Nikola Mitrovics (szerb, szabadon igazolható, Honvéd?), Szakály Péter (szabadon igazolható), Fernando Viana (brazil, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Budu Zivzivadze (grúz, Mol Fehérvár)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
9 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
11 órája

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
17 órája

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 13:00
Ezek is érdekelhetik