NB I: Lengyelországból igazolt belső védőt a Puskás Akadémia

2022.06.21. 23:20
null
Tóth Balázs klubigazgató társaságában Wojciech Golla (balra) aláírta szerződését a Puskás Akadémiánál (Fotó: pfla.hu)
A Puskás Akadémia szerződtette a lengyel élvonalbeli Slask Wroclaw egyszeres válogatott középhátvédjét, Wojciech Gollát – adta hírül a felcsúti klub a hivatalos honlapján.

 

A 30 éves futballista 2018 óta játszott a Slasknál, a mögöttünk hagyott idényben a szintén távozó Tamás Márk csapattársaként 31 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a 15., még éppen bennmaradást érő helyen végző wroclawi gárdában.

Golla 2024-ig írt alá a Puskás Akadémiánál, amely – a Transfermarkt adatbázisa szerint – 400 ezer eurót fizetett érte.

„Először két éve keresett meg a Puskás Akadémia, ám akkor nem köttetett meg az üzlet – idézi az új szerzeményt a felcsútiak hivatalos honlapja. – Most egy héttel ezelőtt jutott tudomásomra a klub érdeklődése, úgyhogy minden nagyon gyorsan történt. Képeken már láttam a stadiont, de élőben lenyűgöző, alig várom, hogy itt játszhassak. Van már nemzetközi kupás tapasztalatom, hiszen tavaly a Slaskkal szerepeltünk a Konferencialiga selejtezőjében. Mindig jó a nemzetközi színtéren szerepelni, ez az idén is megadatik. Mindent megteszünk majd, hogy minél hosszabbra nyúljon az európai szereplésünk. Ami bajnokságot illeti, tudom, hogy a csapat a harmadik helyen végzett az előző évadban, most igyekszünk ezt felülmúlni, és az első két hely valamelyikére befutni.”

Golla egyszer, 2014 januárjában a lengyel válogatottban is pályára léphetett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Lamin Colley (gambiai, FC Koper – Szlovénia), Wojciech Golla (lengyel, Slask Wroclaw – Lengyelország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Auerbach Martin (Csákvár), Ganbold Ganbajar (mongol, KFC Komárno – Szlovákia), Kártik Bálint (Csákvár), Kiss Tamás (SC Cambuur – Hollandia), Major Gergő (Csákvár), Ominger Gergő (Csákvár), Papp Kristóf (Budaörs), Posztobányi Patrik (Zalaegerszegi TE FC), Tamás Nándor (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek: –
Távozók: Huszti András (Zalaegerszegi TE FC)
Kölcsönbe távozók: Mim Gergely (ZalaegerszegI TE FC),
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Sahab Zahedi (iráni, Zorja Luhanszk – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
4 órája

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
6 órája

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
7 órája

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
8 órája

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
9 órája

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:50

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:28

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17