Felkészülés: Gyurcsóékkal is játszik a Kisvárda

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.16. 21:09
null
A Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató AEK Larnacával is játszik felkészülési mérkőzést a Kisvárda (Fotó: Kovács Péter)
Véglegessé vált a labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda nyári felkészülési menetrendje, miután kiderült, hogy mely csapat lesz a várdaiak eddig még hiányzó ellenfele a július 5-i időpontban, az ausztriai edzőtáborban: korábban szóba került egy görög csapat, de végül a Bajnokok Ligája selejtezőkörében induló, Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató ciprusi AEK Larnaca lett a befutó – számolt be róla a hivatalos oldalán a Kisvárda.

 

Az AEK hazája bajnokságában a második helyen végzett a 2021–2022-es idényben, így jogot szerzett arra, hogy bekapcsolódjon a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe, ahol a dán Midtjylland vár rá.

Eldőlt az is, hogy a Kisvárda június 25-én, az élvonalban újonc Vasas ellen játssza az előszezon első meccsét a BVSC Tatai úti létesítményében, zárt kapuk mögött.

A szerdai Európa-konferencialiga sorsolásán derült ki, hogy a várdaiak július 21-én és 28-án, a kazah Kajrat Almati ellen játszanak az Ekl selejtezőjének 2. fordulójában. Az első meccsen a kazah városban lép pályára a magyar csapat.

A KISVÁRDA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
Felkészülés kezdete: június 14.
Edzőtábor: Vorau (Ausztria), június 30.–július 9.
Felkészülési mérkőzések
Június 25.:
Vasas FC–Kisvárda Master Good
Július 2. (Ausztria): Kisvárda Master Good–Hajduk Split (horvát)
Július 4. (Ausztria): Kisvárda Master Good–FC Universitatea Craoiva (román)
Július 5. (Ausztria): Kisvárda Master Good–AEK Larnaca (ciprusi)
Július 8. (Ausztria):
Admira Wacker (osztrák II.)–Kisvárda Master Good
Július 14.:
Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK (NB II)

Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
3 órája

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
5 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
9 órája

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:33

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.12.21. 23:22

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 23:21
Ezek is érdekelhetik