Újpest: kameruni támadó jött, válogatott meccse is van

K. Zs.K. Zs.
2021.12.01. 14:23
null
Abdoulaye Yahaya (Fotó: ujpestfc.hu)
Új, a támadásokért felelős labdarúgót szerződtettet az Újpest Abdoulaye Yahaya személyében – tudtuk meg a lila-fehérek hivatalos honlapjának szerdai híréből.

A fiatal futballista, aki elsősorban a széleken érzi otthonosan magát, de támadó középpályásként is megállja a helyét, már több hete együtt edz a csapattal, munkájával a szakmai stábot is meggyőzte – írja a klubhonlap.

Yahaya 2020 októberében érkezett Kamerunból Európába, idén ősszel a horvát NK Lokomotiva utánpótlásából került Újpestre.

A 20 éves, 170 centis, 65 kilogrammos szélső állandó tagja a kameruni U20-as válogatottnak, és egyszer már magára ölthette a felnőttválogatott mezét is.

„Nagyon profi klubhoz érkeztem próbajátékra, és örülök, hogy a vezetőedző úgy ítélte meg, az első csapatnál számít rám” – idézi az ujpestfc.hu a 19-es számú mezt megkapó játékost, aki egyszer, a Vasas elleni felkészülési mérkőzésen már pályára lépett a liláknál.

Legfrissebb hírek

Fejlemények várhatók Gruber Zsombor átigazolásának ügyében

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.08.11. 11:50

Három érkezővel véglegessé vált az NB II-es Soroksár kerete

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 13:00

Raúl Asencio a Liverpool célkeresztjében; 45 millió fontért vált meg kapusától a Man. City – ez történt csütörtökön a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.06. 22:35

Szalah megérkezett Trabzonba, célegyenesben a Diomandé-üzlet – ez történt szerdán a transzferpiacon

Minden más foci
2026.08.05. 23:00

NB II: a Videoton szerződést bontott a fiatal balhátvéddel

Labdarúgó NB II
2026.08.05. 14:04

Több országból figyelik Schön Szabolcsot – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.08.05. 09:15

Visszatért Fehérvárra a Vidi korábbi bajnok és kupagyőztes kapusa

Labdarúgó NB II
2026.08.04. 17:28