Peter Stöger távozott a Ferencvárostól!; A kétkedőknek is üzent vb-címével Verstappen

2021.12.13. 23:36
null
A Nemzeti Sport keddi címlapja
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Peter Stöger távozik a Ferencvárostól! A zöld-fehér klub a hét első napján hivatalos honlapján közölte, azonnali hatállyal megválik a júniusban szerződtetett osztrák vezetőedzőtől. A Ferencváros honlapján megjelent közlemény szerint a klub már elköszönt az ötvenöt esztendős trénertől, akinek a DVSC elleni hétvégi, 2–0-s vereséggel végződő bajnoki volt az utolsó mérkőzése az FTC vezetőedzőjeként. Az osztrák tréner egyelőre a szerződésbontással kapcsolatos papírjaira (is) vár, így nem nyilatkozhat (lapunknak későbbre ígért interjút), ám úgy tudjuk, értetlenül állt a döntés előtt.

Kétkedve fogadták, amikor 17 évesen F1-es pilóta lett, de Max Verstappen hamar bizonyította kivételes tehetségét. 2021-ben végre képességeihez méltó autót is kapott, amellyel világbajnok lett. A Nemzeti Sportnak 2015 óta is szinte minden évben alkalma nyílt interjút készíteni a tehetséges versenyzővel, így testközelből figyelhettük, hogyan változik a személyisége az idő múlásával. A tűz, amely tinédzserként a szemében lobogott, mit sem változott az évek során, érési folyamata viszont kézzelfogható volt. Bemutatjuk a Formula–1 vadonatúj világbajnokát, aki első hollandként állhatott fel a dobogó tetejére.

• Parádésan szerepelt András Csaba a portugáliai korosztályos asztalitenisz-világbajnokságon: a horvát Ivor Ban oldalán a döntőig menetelt az ifjúsági fiú párosok mezőnyében. Bár a finálét végül óriási csatában elbukta kettős, a 19 éves játékos a magyar fiataloktól tizenkét éve nem látott bravúrt hajtott végre. Más kérdés, hogy nehezen élte meg a vereséget, hiszen párjával karnyújtásnyira álltak az aranyéremtől. Junior mellékletünkből kiderül, hogy a magyar, horvát kettős egy hónappal ezelőtt kísértetiesen hasonló, kiélezett csatában szenvedett vereséget Belgiumban az U21-es Európa-bajnokság fináléjában is.

Legfrissebb hírek

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
15 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Az FC Köbenhavn fél éve figyelte Markgráf Ákost; Csongvai Áron: Teljesen más világba érkeztem

E-újság
2026.08.07. 23:51

Vitális Milán gyerekként érkezett, bajnokként távozik; Corbu Máriusz: Élmény lenne Mohamed Szalah ellen játszani

E-újság
2026.08.06. 23:45

Elek Gábor: Félek, nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt; Álmodozások kora a Kl-csapatainknál

E-újság
2026.08.05. 23:55