Miért kellett 10 perc után befejeznie Eldar Civicnek a rangadót?

2021.12.04. 23:18
A Nemzeti Sport vasárnapi számából ajánljuk.

• Munkatársaink ott voltak az Üllői úton az OTP Bank Liga 15. fordulójának csúcstalálkozóján, az éllovas Ferencváros és a harmadik helyen álló Puskás Akadémia mérkőzésén. Beszámolónkból kiderül többek között az is, miért kellett 10 perc után befejeznie az FTC épp csak felépült bosnyák légiósának, Eldar Civicnek a meccset, és persze mindkét vezetőedző részletesen elemzi a látottakat.
• Munkatársaink ott voltak az Üllői úton az OTP Bank Liga 15. fordulójának csúcstalálkozóján,
az éllovas Ferencváros és a harmadik helyen álló Puskás Akadémia mérkőzésén. Beszámolónkból kiderül többek között az is, miért kellett 10 perc után befejeznie az FTC épp csak felépült bosnyák légiósának, Eldar Civicnek a meccset, és persze mindkét vezetőedző részletesen elemzi a látottakat.

• Határon túli összeállításunkból megtudhatják, hogy a magyarországi légiósok miként szerepeltek a szombati meccseken. A mérleg felemás: míg Hahn János gólt szerzett a Joao Janeiro irányításával újra nyerő Dunaszerdahely együttesében, az eszékiek játékosát, Kleinheisler Lászlót kiállították. Rangadót rendeztek a német Bundesligában, a Bayern München látogatott Dortmundba, és sorozatban hetedszer is legyőzte riválisát. Hogy miként alakult a csata, kiderül cikkünkből.

• A kínai kormány tulajdonában lévő Global Times magazin főszerkesztője, Hu Hszi-csin a hazájában letiltott közösségi platformon, a Twitteren reagált arra, hogy a WTA kivonul az országból a Peng Suaj korábbi páros világelső helyzetét övező bizonytalanság miatt. Hu élesen bírálja a WTA-t, a szervezet szerinte arra akarja kényszeríteni a teniszezőnőt, hogy „támogassa a nyugati világ kínai rendszer elleni támadásait”, és közben „megfosztja Penget a szólásszabadságtól”.

Legfrissebb hírek

Hugo Sánchez üzent Angliának: Mexikó készen áll a csodára!; Sallói Dániel: Kanada már most büszke lehet!

E-újság
17 perce

Damián Pedrosa: Az argentinok a jelenlegi formájukban megnyerhetik a vb-t; A spanyolok gond nélkül jutottak be a nyolcaddöntőbe

E-újság
23 órája

Lisztes Krisztián 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.07.01. 23:57

Monterrey számára a vb többet jelent négy meccsnél; Somália szerint Neymar félisten

E-újság
2026.06.30. 23:29

Bognár György: Már rá tudok lépni a lábamra; interjú a Szolnoki Olajbányász új finn trénerével

E-újság
2026.06.29. 23:55

Tomori Győző a 11. idényét kezdi a Dabas edzőjeként; Pongó Máté Zalaegerszegen kosarazik tovább

E-újság
2026.06.27. 23:55

Leonardo Cuéllar örül, hogy Fekete Árpád és Marik György a gulyást a tacóra cserélte; Lenny Joseph: Kit érdekel a jegyzőkönyv, ez az én gólom volt Marokkó ellen!

E-újság
2026.06.26. 23:50

Jean-Marie Pfaff: Furcsállom, hogy negyven éve nem látjuk vb-n a magyar válogatottat; Fernando Fernández: A spanyoloknak a stílusuk a legveszélyesebb fegyverük

E-újság
2026.06.26. 00:11
Ezek is érdekelhetik