FTC: „Aki ezt nem teszi meg, annak nincs maradása”

Vágólapra másolva!
2021.12.22. 08:35
null
Ivan Zsidkov ismeri Sztanyiszlav Csercseszovot, szerinte az orosz edző még jobbá tudja alakítani a Fradit
Sztanyiszlav Csercseszov, a korábbi orosz szövetségi kapitány a régi iskola képviselője a szakmában, sikerorientált, igényes és mindent elkövet csapata fejlődése érdekében.

 

Lehetőségünk nyílt telefonos interjút készíteni Ivan Zsidkovval, a sportsdaily.ru munkatársával, aki jó viszonyt ápol a Ferencváros élére hétfőn kinevezett Sztanyiszlav Csercseszovval, sőt könyvet is írt már róla.

– Meglepte önt és az orosz sportújságíró-társadalmat Sztanyiszlav Csercseszov kinevezése a Ferencváros élére?
– Szerintem a kollégáim nevében is mondhatom, hogy nem. Az elmúlt öt évben kifejezetten közel álltam, illetve állok hozzá, tudom, hogy széles a kapcsolatrendszere Európában, továbbá sikeres szakember. A Ferencváros neve itt, Oroszországban is jól cseng, sokan emlékeznek rá a régi időkből, és lássuk be, Kelet-Európa egyik legnagyobb klubja, illetve brandje, vonzó az edzők számára. Sztanyiszlav Csercseszov profiljához tökéletesen passzol.

– Más ajánlatai is voltak a korábbi orosz szövetségi kapitánynak?
– Hallottunk a török Besiktaséról és a belga Antwerpéről, előbbi valóban konkrétnak mutatkozott. A törökök korábban a szövetségi kapitány posztjára csábították, de mint láthatjuk, nem lett az.

– Sokak szerint nehéz ember és nehéz edző: ön hogy látja?
– Leginkább igényes. Hogy nehéz vagy kemény lenne? Szerintem ezt a fiatal játékosai mondják vagy terjesztik róla, akik számára jószerével ismeretlen az ő hitvallása. Sztanyiszlav Csercseszov ugyanis inkább a régi iskola képviselője, nála első a csapategység, második a fegyelem, harmadik a kemény munka. Egyenes ember, aki nyíltan elmondja véleményét a másik szemébe. Vannak alapvetései, amikhez joggal ragaszkodik. Abszolút sikerorientált szakember, megköveteli, hogy vele együtt mindenki egy irányba húzzon. Aki ezt nem teszi meg, annak nincs maradása, ilyen egyszerű.

– A Ferencvárosnál immár nem a hazai porondon elért eredmény a siker mércéje, hanem az európain. Vagyis nagy fába vágja a fejszéjét.
– Ezzel természetesen tisztában volt az ajánlat elfogadásakor. A Ferencváros jelenlegi játékoskerete ígéretes, de az edző jobbá akarja tenni, és ha jobbá teszi, esély nyílik ismét bejutni a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Sikerorientált szakember lévén ő bizonyosan ezt akarja elérni.

– Akár orosz játékosok szerződtetésével?
– Az biztos, hogy mindenáron nem akar orosz futballistákat a Ferencvároshoz csábítani. Számára a jó eredmény eléréséhez feltétlenül szükséges játékoskeret kialakítása a legfontosabb, fejlődést akar elérni, amihez persze partnerekre van szüksége – a játékosokra.

– Kétezertizenöt októberében nevezték ki a Legia Warszawa élére, bajnokságot és Lengyel Kupát is nyert a csapattal, az idény végén mégis távozott. Miért?
– A gárda megerősítése kapcsán nézeteltérése volt a klub elnökével, s a közös munka megszakítását látták a legjobb megoldásnak. De nézzük csak meg, hogy a Legia azóta nem lett jobb, sőt!

Sztanyiszlav Csercseszov terepszemlén a Groupama Arénában (Fotó: fradi.hu)
Sztanyiszlav Csercseszov terepszemlén a Groupama Arénában (Fotó: fradi.hu)

 

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
48 perce

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Saldanha: Régóta vágyom rá, hogy Spanyolországban futballozzak

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 22:03

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik