Puskás Akadémia: 16 évesen bemutatkozott az NB I-ben, hosszabbított

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.26. 08:37
null
Bakti Balázs (jobbra) az írek elleni idei U18-as válogatott meccsen (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia a hivatalos honlapján bejelentette, Bakti Balázs 2024-ig meghosszabbította a szerződését.

A 2004. december 31-én született játékos az NB I legutóbbi fordulójában, a DVSC ellen 3–0-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be az élvonalban.

Bakti Balázs a Dalnoki Akadémiában, a Vasasban és a Mészöly Focisuliban futballozott, 2015 óta szerepel a felcsútiaknál, akikkel az előző idényben U17-es bajnokságot nyert, s tagja volt az idei Puskás–Suzuki-kupán aranyérmes együttesnek.

„Nagyon nagy öröm számomra, hogy új szerződést kaptam a klubtól – idézi a pfla.hu Bakti Balázst.Kissé váratlanul ért, ahogy a debütálásom is, dacára annak, hogy már az NB I-es csapattal készülhettem. Vártam nagyon ezt a pillanatot, de nem tudtam, mikor jön el. A pályára lépésnél még kicsit izgultam, de csak mert nagyon örültem. Igyekeztem megmutatni magam, remélem, sikerült és kapok majd lehetőséget később is. Nagy ugrás ez nekem, mert sokkal gyorsabb a játék és mindenki erősebb nálam fizikailag, ám épp ezért rengeteget tanulhatok. A beilleszkedés viszont könnyen ment, mert mindenki nagyon segítőkész.”

A korosztályos válogatott Bakti a mostani évadban többnyire az NB III-ban játszik: nyolc találkozón összesen egyszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Végig vezetve győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, és őszi első lett

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 17:46

Érik az ősz meglepetése: az első hely kapujában az ETO

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 12:29

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 08:00

Szappanos Péter: Minden mérkőzést megbecsülök, örülök, hogyha védhetek

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:18

A három testőr (remix) – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
2025.12.16. 23:52

Zseljko Gavrics beírhatja magát az ETO történelemkönyvébe

Labdarúgó NB I
2025.12.16. 11:33

Lukács Dániel duplájával fordított a Puskás Akadémia a DVTK ellen

Labdarúgó NB I
2025.12.13. 18:24
Ezek is érdekelhetik