Vb-selejtező: a Fradi csatára is meghívót kap a válogatottba!

P. K.P. K.
2021.08.27. 10:57
null
Franck Boli a Ferencvárosban már bizonyított a nemzetközi porondon – szeptemberben hazája válogatottjában is lehetőséget kaphat (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros 27 éves csatára, Franck Boli is szerepel az elefántcsontparti válogatott vb-selejtezőkre készülő, keretében – adta hírül az africatopsports.com.

 

Franck Boli először került be az elefántcsontparti keretbe. Patrice Beaumelle szövetségi kapitány elmondta, gólerős, a kapu előtt magabiztos csatárnak tartja Bolit, ezért döntött a beválogatása mellett.

A Ferencváros csatára olyan ismert játékosokkal készülhet együtt az elefántcsontparti válogatottban, mint Gervinho (Trabzonspor), Franck Kessié (Milan), Éric Bailly (Manchester United) vagy a Manchester United 19 éves reménysége, Amad Diallo.

Elefántcsontpart szeptember 3-án Mozambikban lép pályára vb-selejtezőn (a csoportkör nyitányán), majd szeptember 6-án Kamerunt fogadja.

Boli februárban a Nemzeti Sportnak már beszélt a válogatottságról, akkor azt mondta, kapcsolatban van a szövetségi kapitánnyal, és az a célja, hogy bekerüljön a nemzeti csapatba.

„Rendszeres kapcsolatban vagyok Patrice Beaumelle-lel, figyeli a teljesítményemet, a Bajnokok Ligája-produkciómat is követte, hiszen a csoportmeccsek után is beszéltünk. Nagy a verseny a kerettagságért, kiváló labdarúgókból áll a nemzeti csapat. Ha már a kínai bajnokságból is hívtak be játékost, nekem szintén van esélyem a meghívóra, ha minél jobban futballozom a Ferencvárosban. A válogatottság fontos célom, keményen dolgozom, hogy elérjem. Várom, hogy hívjanak” – mondta korábban Boli.

Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
5 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
11 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40