FTC: Másik polcra került a Ferencváros – Orosz Pál

M. D.M. D.
2021.08.25. 16:00
null
Orosz Pál szerint nagy fegyvertény, hogy a Ferencváros egymást követő harmadik évben is szerepelhet valamelyik európai kupasorozat főtábláján (Fotó: Földi Imre)
Orosz Pál, a Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója szerint a magyar bajnoki címvédő európai szinten is „másik polcra került” azzal, hogy sorozatban a harmadik idényben szerepelhet valamelyik kontinentális kupasorozat csoportkörében.

 

A sportvezető az M1 aktuális csatornának szerdán azt mondta, bár kedd este még csalódottak voltak, hogy a svájci Young Boysszal szemben nem sikerült kiharcolniuk a Bajnokok Ligája-főtáblás szereplést, mégis „nagy fegyvertény”, hogy egymás után harmadszor vannak ott a BL vagy az Európa-liga csoportkörében.

„A mostani lebonyolítás az oda-visszavágós párharcokkal komolyabb terhelést jelentett, ráadásul míg az egymérkőzéses összecsapásokon a szerencsefaktor jobban megmutatkozott, ezúttal ez most nem volt elmondható” – idézi az MTI Orosz Pált, aki hozzátette, a két meccs alapján a Young Boys megérdemelten jutott tovább, a Ferencvárosnál pedig új célokat tűznek ki maguk elé az El-szerepléssel kapcsolatban.

„Az elmúlt három évben rutint szereztünk, hiszen nekünk mindig az első selejtezőkörből kellett indulnunk, és komoly csapatokat kellett legyőznünk, így természetesen jövőre is csak az lehet majd a cél, hogy újra csoportkörben játszhassunk, mert lassan már az lenne a szenzáció, ha nem jutnánk fel a BL-ben vagy az El-ben a főtáblára” – mondta a vezérigazgató, aki külön kitért a szurkolókra, akik szerinte nagyon sokat tudnak hozzátenni az együttes sikeres szerepléséhez. Orosz úgy gondolja, a klubnak „kifejezetten jó a kapcsolata” a drukkerekkel, akik az FTC-t mindig is imádták, manapság pedig európai szinten már nemcsak hírhedtek, hanem híresek is.

Az új játékosok szerződtetésekor a sportvezető szerint előnyt jelent, hogy az elmúlt három év európai szereplése nyomán a Ferencváros „másik polcra került”, a zöld-fehéreknél játszó futballisták számára ugyanis kiemelt jelentőségű, hogy a csapat szerepel-e rendszeresen valamelyik kontinentális kupasorozat csoportkörében.

„Jelenleg a keretben minden posztra legalább két hasonló képességű játékos jut, de a szakmai stáb folyamatosan figyeli az átigazolási piacot, a futballistákat és a lehetőségeket” – jelentette ki Orosz Pál.

A vezérigazgató szerint az Európa-liga csoportköréből nagyobb esély van továbbjutni, mint a BL főtáblájáról, de ezt a sorsolás nagyban meghatározza. Elmondta, vannak olyan együttesek a lehetséges riválisok között, amelyeket szeretnének elkerülni, ugyanakkor a topcsapatok közönségcsalogatók lehetnek.

„Sportszakmai szempontból szeretnénk a maximumot kihozni az Európa-liga csoportköréből, de hogy ez reálisan mi lehet, azt befolyásolni fogja a pénteki sorsolás is” – nyilatkozta a vezérigazgató.

A Ferencváros a múlt héten 3–2-re kapott ki a Young Boys vendégeként, majd kedd este a svájciak a Groupama Arénában is ugyanilyen különbséggel győztek, így 6–4-es összesítéssel jutottak a BL-főtáblára.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00