NB I: Mi is kellünk hozzá, hogy oroszlánbarlang legyen a Bozsik Aréna – Eppel

Vágólapra másolva!
2021.07.25. 18:36
Eppel Márton szerint ha csak a szurkolókon múlik, akkor biztosan oroszlánbarlang lesz a Bozsik Arénában, de a Budapest Honvéd játékosa szerint ehhez azért ők is kellenek majd. A nyáron a Mezőkövesdtől a kispestiekhez szerződő Szappanos Péter a Villarreal B csapata elleni stadionavatón lépett először pályára a kispesti közönség előtt. 

„Óriási élmény volt az új stadionban pályára lépni. Remélem, itt is hasonló élményekben lesz részünk, mint a régi stadionban, ahol négy éve bajnoki címet ünnepelhettünk. Ha a szurkolókon múlik, akkor biztosan oroszlánbarlang lesz a Bozsik Aréna, de mi is kellünk hozzá!” – mondta a stadionavató után Eppel Márton az NSO Tv-nek.

Szappanos Péter nyáron érkezett Mezőkövesdről Kispestre, így eddig csak ellenfélként tapasztalhatta meg, milyen a Honvéd otthonában pályára lépni. Videónkban elmondja, mennyire élvezte, hogy a kispesti drukkerek ezúttal őt támogatták. Emellett szó esik arról is, hogy szombaton a DVSC-t fogadják az NB I első fordulójában, s milyen formában várják ezt az összecsapást.

STADIONAVATÓ (FELKÉSZÜLÉSI) MÉRKŐZÉS, BOZSIK ARÉNA
Budapest Honvéd–Villarreal B (spanyol, III.) 0–0

Budapest,Bozsik Aréna,8400néző.Vezette:Solymosi Péter
Budapest Honvéd:Szappanos (Tujvel, 75.) – Mezgrani (Kovács Nikolasz, a szünetben), Klemenz (Talys, 75.), Baráth (Bardea, 75.), Tamás (Lovric, 75.) – Nono (Banó-Szabó, 75.), Kamber (Zsótér, 10.), Hidi (Májer, 75.) – Bőle (Balogh N., a szünetben), Eppel (Gale, 75.), Nagy Dominik (Tóth-Gábor, 75.).Vezetőedző:Horváth Ferenc
Villarreal B:
Duran (Gómez, a szünetben) – Ángel Leal (Narro, a szünetben), Esmo (Galdon, 62.), La Fuente (Abraham, 69.) – Pereiro (Pacheco, a szünetben), Del Moral (Bueno, 62.), Goujón (Gerardo, a szünetben), Adriano (Adell, a szünetben), Fores (Ahn, a szünetben) – Collado (Murria, a szünetben), Medina (Lozano, a szünetben).Vezetőedző:Miguel Álvarez

Legfrissebb hírek

Átrok Zalán őrületbe kergette a debreceni védőket

Labdarúgó NB I
16 perce

Joseth Peraza Zalaegerszegről (is) válogatott lenne

Labdarúgó NB I
50 perce

Osváth, Papp és Windecker után újabb meghatározó játékosával hosszabbított a Paks

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 13:30

Nadir Benbuali: Az NB I-ben nincs jobb csapat az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.11.13. 06:45

Menetel a Honvéd – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
2025.11.12. 00:07

Robbie Keane: A Fradi ellen mindenki úgy hajt, mint az őrült…

Labdarúgó NB I
2025.11.10. 09:00

Már nem Damir Krznar az Újpest FC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 21:37

Hazai pályán botlott a Honvéd, tovább nőtt az élen álló Vasas előnye

Labdarúgó NB II
2025.11.09. 18:59
Ezek is érdekelhetik