Átigazolás: Bolla a Wolverhamptonhoz kerül, Svájcba adhatják kölcsön

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.07.12. 14:49
null
Bolla Bendegúz távozik a Mol Fehérvártól (Fotó: Török Attila)
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Mol Fehérvár és az angol élvonalbeli Wolverhampton megegyezett Bolla Bendegúz átigazolásáról, a válogatott jobbhátvéd a Premier League-ben szereplő klubnál folytathatja pályafutását, ugyanakkor a következő idényt Svájcban töltheti.

A Nemzeti Sport Online már múlt héten jelezte, hogy a kétszeres válogatott, az Eb-keretben is szerepelt Bolla Bendegúz iránt a Premier League-ből mutatkozik érdeklődés. Azóta Törökországban ugyan a Fenerbahcéval is hírbe hozták a 21 éves játékost, angol forrásból úgy értesültünk, megszületett az egyezség az angol Wolverhampton és a Mol Fehérvár között. A védő a Premier League legutóbbi idényében 13. helyen záró csapatnál folytathatja a pályafutását, bár a klubok ezt hivatalosan még nem erősítették meg.

Ugyanakkor értesüléseink szerint a következő idényre az angol klub kölcsönadhatja Bollát, több országból is van érdeklődés, többek között Svájcból is, így nem kizárt, hogy az új évadot már a Wolves kölcsönjátékosaként kezdheti meg a svájci Super League-ben – az FC Baselnek és a Grasshoppersnek is vannak angliai kölcsönjátékosai, utóbbinak éppen a Wolvestól...

Az átigazolási ügyekben jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano nemrég saját Facebook-oldalán számolt be a klubváltásról.

Legfrissebb hírek

Fiatal védő érkezett az NB II-es Ajkához

Labdarúgó NB II
10 órája

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:19

NS-infó: Bolla Bendegúz marad a Rapid Wiennél

Légiósok
Tegnap, 13:47

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

„A Dárdai Pállal folytatott megbeszélések motiváltak” – az Újpest a honlapján is bejelentette Maiert

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 16:26

A Fradi után Serie A-csapat jelentkezett be Bolla Bendegúzért – NS-infó

Légiósok
2026.02.01. 10:20

A mérkőzés szünetében bemutatták, Arne Maier immár az Újpest játékosa

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 22:51

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06
Ezek is érdekelhetik