MLSZ: bejelentették, mikor kezdődhet az NB I következő idénye

V. J.V. J.
2021.03.19. 18:04
null
A Ferencváros és Fehérvár vélhetően a következői idényben is az aranyéremért száll majd harcba (Fotó: Árvai Károly)
Címkék
A Magyar Labdarúgó-szövetség hivatalos honlapján bejelentette a labdarúgó NB I 2021–2022-es idényének tervezett kezdő és záró időpontjait.

 

Az MLSZ pénteki tájékoztatása alapján várhatóan július utolsó hétvégéjén rajtol az OTP Bank Liga következő idénye, míg az élvonalbeli bajnokság záró fordulóját 2022. május közepén rendezhetik meg.

A szövetség elfogadta a következő idényre szóló versenykiírások tervezetét, a férfi és női felnőtt-, valamint utánpótlás-korosztályokban egyaránt. Kiemelték: az utánpótlás-versenyrendszer átalakítása a tehetségek kiválasztását segíti elő, és a különböző életszakaszokhoz igazodó szakmai munka elősegítését szolgálja.

Annak érdekében, hogy a klubok és az akadémiák átgondolt, észszerű módon alakítsák ki az utánpótláskorú játékosokra vonatkozó átigazolási politikájukat, hogy – különösen területi, megyei szinten – nagyobb legyen az együttműködés a nevelő- és a befogadó egyesületek között, átalakul a Nyilvántartási, Igazolási és Átigazolási Szabályzat is.

Hozzátették: a női labdarúgásban is háromszintű rendszerben valósul meg a tehetségek kiválasztása, képzése. A kisebb egyesületekben induló szakmai munka csúcspontját az államilag támogatott hat országos elitakadémia jelenti. Kiemelték: a minőség érezhető növekedéséhez azonban a szakemberek folyamatos fejlődése, képzése is szükséges.

A szervezet honlapja hozzátette: az MLSZ elnöksége pénteki online ülésén – az európai szövetséggel összhangban és tekintettel a koronavírus-járvány okozta helyzetre – június 30-ig törölte a korosztályos válogatottak valamennyi olyan nemzetközi programját, amely korosztályok versenyeit az UEFA elhalasztotta vagy törölte.

(MTI)

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
12 órája

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03