FTC: Tokmac Nguent meglepte, hogy bemutatkozhatott a válogatottban

2021.03.27. 07:29
null
Tokmac Nguen élete első felnőttválogatott mérkőzését játszotta norvég színekben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Norvégia szerdán 3–0-ra nyert Gibraltár otthonában a 2022-es labdarúgó-világbajnokság európai selejtezőjének G-csoportjában. A mérkőzésen a skandináv ország válogatottjában bemutatkozhatott Tokmac Nguen, az NB I-ben szereplő Ferencváros játékosa.

 

A dél-szudáni származású, Kenyában született, de ötéves korától a Ferencvárosba igazolásáig Norvégiában élő Tokmac Nguen klubja honlapjának elmondta, meglepte, hogy a 62. percben pályára küldték a Gibraltár elleni mérkőzésen.

„Érdekes, de csak abban a pillanatban, amikor szóltak, előtte nem tudtam, sőt nem is számítottam rá. Bő a keretünk, sok jó játékos alkotja a válogatottat, de hálás vagyok, hogy számítottak rám és igyekeztem segíteni a csapatnak” – nyilatkozta a 27 éves támadó, aki korábban a norvég U18-as és U19-es válogatottban már játszhatott egy-egy meccsen.

Norvégia szombaton 18 órától Törökország ellen folytatja a selejtezőket – a találkozót a spanyolországi Málagában rendezik –, majd kedden Podgoricában Montenegró ellen lép pályára.

EURÓPAI VB-SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ,
G-CSOPORT
Gibraltár–Norvégia 0–3 (Sörloth 43., Thorstvedt 45., Svensson 57.)

2. FORDULÓ
Szombat,
18.00: Norvégia–Törökország

3. FORDULÓ
Kedd, 20.45:
Montenegró–Norvégia

Legfrissebb hírek

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
13 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
2026.09.22. 23:25

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43