NB I: távozik a Fradi ghánai védője – hivatalos

R. B.R. B.
2021.02.02. 10:19
null
Abraham Frimpong távozik a Ferencvárostól (Fotó: Micheller Szilvia)
A labdarúgó NB I-ben listavezető Ferencváros a hivatalos honlapján, a fradi.hu-n bejelentette, Abraham Frimpong, az együttes ghánai hátvédje távozik, és a szaúd-arábiai al-Ainban folytatja pályafutását.

A 27 esztendős futballista 2018 nyarán a Crvena zvezdától szerződött az FTC-hez, amellyel két bajnoki címet nyert, valamint szerepelt az Európa-liga és a Bajnokok Ligája főtábláján is.

Frimpong a mostani idényben hét NB I-es mérkőzésen játszott, összesen egy gólt szerzett. A Fradi BL-menetelése során háromszor lépett pályára a selejtezőben és kétszer a csoportkörben.

A ghánai játékos Szaúd-Arábiába, a sereghajtó al-Ainhoz igazolt, amelynek ősz óta Amadou Moutari is tagja. A nigeri támadó 2017 és 2019 között a Ferencvárosban játszott.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Gera Dániel (MTK Budapest), Katona Máté (MTK Budapest), Henry Wingo (amerikai, Molde FK – Norvégia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Abraham Frimpong (ghánai, al-Ain – Szaúd-Arábia), Varga Roland (MTK Budapest)
Kölcsönbe távozók: Csonka András (Budafoki MTE)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:


Legfrissebb hírek

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
20 órája

„A Ferencváros mintha tétmeccsre jött volna ki” – így látták a Real Madrid–FTC mérkőzést a spanyol újságírók

Minden más foci
22 órája

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
23 órája

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
23 órája

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

A Real Madrid megérkezett a Groupama Arénába – képek

Minden más foci
2026.08.08. 18:09

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

Roberto Carlos és a Real Madrid igazgatója meglátogatta Puskás Ferenc sírját

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:35