Márton Gábor búcsúüzenete?; Győrben kész a kirakós

2021.02.14. 23:18
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk.

Hiába vezetett, vereséget szenvedett a fehérvári együttes, amely már csak egy pont előnnyel áll a harmadik helyen az őt most legyőző MTK előtt, így nem meglepő, hogy az idén gyenge teljesítményt nyújtó, legutóbbi öt bajnokijából négyet elbukó csapat edzője is keserűen nyilatkozott: „Eljön az a pont, amikor meg kell beszélni a történteket. Ha az ember nem tud segíteni, akkor ártania sem szabad”.
Hiába vezetett, vereséget szenvedett a fehérvári együttes, amely már csak egy pont előnnyel áll a harmadik helyen az őt most legyőző MTK előtt, így nem meglepő, hogy az idén gyenge teljesítményt nyújtó, legutóbbi öt bajnokijából négyet elbukó csapat edzője is keserűen nyilatkozott: „Eljön az a pont, amikor meg kell beszélni a történteket. Ha az ember nem tud segíteni, akkor ártania sem szabad”.

Pintér Attilaoroszlánként védi az embereit. Alabdarúgó OTP Bank Liga listavezetője, aFerencváros ellen 2–0-s hátrányból kapaszkodott vissza az idén még veretlen Mezőkövesd – az egyenlítő gólt Marin Jurina szerezte pazar, ollózós mozdulattal – a csapat edzőjepedig a mérkőzés közben a VIP-páholy felől érkező kritikákra is reagált.

Újabb váltás a pakliban.Információink szerint ebben az idényben másodszor cserélhetnek edzőt a kispestiek,de Pisont István maradhat a Honvédkötelékében. Pietsch Tibor írása.

Kész a kirakós. Vasárnap biztossá vált, hogy a nyártól újra Ambros Martín lesz aGyőr női kézilabdacsapatánakvezetőedzője,a spanyol mester három év után tér visszaa Rába partjára, és már azt is tudja, kikkel dolgozhat együtt az újabb sikerekért.Bobory Balázs írása.

Az biztos, hogy az Australian Openen anegyeddöntőbe jutó Novak Djokovics sérült, de azt senki sem tudja, mennyire –nyilatkozatai és teljesítménye ellentmondásosak. Az év első Grand Slam-tornájának hetedik napján történteket Klein Ron foglalta össze.

Legfrissebb hírek

Kós Hubert arany-, Pápai Olivér ezüstérmes lett az úszó Eb-n; Vindics-Tóth Lili Anna: ezüst a maratonin

E-újság
11 perce

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
23 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
2026.08.14. 23:50

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2026.08.13. 23:57

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
2026.08.12. 23:47

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
2026.08.11. 23:59

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
2026.08.10. 23:50

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
2026.08.09. 22:40