CIES: itthon a lila-fehérek forgatják a leginkább a keretüket

Vágólapra másolva!
2021.01.19. 08:02
null
A változatosságot részben a kényszer szülte, a koronavírus miatt az MTK ellen tartalékcsapatával állt ki az Újpest<br />(Fotó: Török Attila)
A svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb statisztikájában arról számolt be, hogy az általuk világszerte elemzett 72 országos bajnokság csapatai közül melyik hogyan forgatja, rotálja a keretét, azaz a legtöbbet játszó 11 labdarúgó az összes lehetséges játékperc hány százalékát töltötte a pályán.

Az európai topligák (angol, spanyol, német, olasz, francia élvonal) együttesei közül két angol brigád találtatott a legstabilabbnak: az Aston Villánál a legtöbbet szereplő 11 futballista a lehetséges percek 87 százalékát a pályán töltötte, a második Southamptonnál ez 85 százalék. A lista ellenkező végén – a topligák közül – a PSG található, amely mindössze 59 százalékos értéket tud felmutatni, vagyis náluk rotálják a legtöbbet a keretet.

A legstabilabb és a legtöbbet rotáló gárdák között a legnagyobb különbség is Angliában található, az Aston Villa 87 százalékával szemben a Newcastle 68 százaléka áll. A Bajnokok Ligájában még versenyben lévő európai élcsapatok közül a Liverpoolnál 78 százalékát viszi el a játékperceknek a legtöbbet játszó 11 labdarúgó, a Real Madrid 75, a Manchester City és a Bayern 73 százalékon áll, az FC Barcelona 71-en, míg a Juventus stabilitási rátája 68 százalék.

A CIES a magyar NB I-et és az NB II-t is vizsgálta, és ezek szerint mindkét osztályban egy lila-fehér klub forgatja a legtöbbet a keretét: az élvonalban az Újpestnél a legtöbbet játszó 11 a lehetséges játékpercek 68 százalékában volt pályán, míg a másodosztályban a Békéscsabánál ugyanez a szám 60.3 százalék. Ebben nyilván a koronavírus-fertőzésnek is szerepe van. A legstabilabb tizeneggyel a Kisvárda bír az NB I-ben, míg az NB II-ben a Szolnok, mindkettőnél a lehetséges játékpercek 78.3 százalékát kapja a legtöbbet szereplő 11.

Az NB I-es listavezető Ferencváros a középmezőnyben található 70.4 százalékkal, az őt közvetlenül üldöző Mol Fehérvár FC a negyedik helyen áll 74.7 százalékkal, míg a dobogó harmadik helyét elfoglaló MTK közvetlenül az FTC mögött van 69.7 százalékkal.

A vizsgált időszak a 2020–2021-es bajnoki idény 2021. január 11-ig.

A tanulmány és a vizsgált bajnokságok eredményei ide kattintva megtekinthetők.

Legfrissebb hírek

Elkészült a vádirat, Hakimi 15 év börtönt is kaphat – sajtóhír

Francia labdarúgás
17 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Nem volt győztese a Békéscsaba soroksári vendégjátékának

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:49

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 10:13

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19
Ezek is érdekelhetik